Buzás Enikő

Hasító populizmus: A populista kommunikáció a koronavírus idején

 

„A politikai vezetés alapvető feladata, hogy megoldja a közösség előtt álló kollektív cselekvési problémákat.” (Boda , 2013, p. 69)

Gyakran merül fel a kérdés, hogy mi is a szerepe a politikának a mindennapi életünkben, illetve, mi a feladatuk a politikusoknak. Az effajta kérdések a krízishelyzetben gyakorta erősebbek, mivel az állampolgárok nagy része, úgy érzi, hogy a bajban az adott rendszer képtelen megoldani a problémáikat, cserbenhagyta őket. Az ilyen helyzetek hozzájárulnak például a populizmus felemelkedéséhez is. Ennek kapcsán hangsúlyozni kell, hogy a jelenségről való vitatkozás több mint, szakmai diskurzus, mert rávilágít arra is, hogy mi várható el a demokráciától, mondhatni megosztja a közvéleményt is.

A médiában gyakran úgy említik a populizmus szót, mintha mindenki ismerné a pontos definícióját, tudná kik a populista politikusok (Brexit, Trump, Orbán Viktor hatalomátvétele Magyarországon, Jair Bolsonaro felemelkedése Brazíliában) és többnyire negatív színben tüntetik fel őket. Noha a populizmus kifejezést eredetileg az Egyesült Államokban használták a populista mozgalom programjára, amelyből 1892-ben létrejött a Populista vagy Népi Párt. A 20. századi események után az effajta megközelítések gyakorta negatív töltetet kaptak. (Ionescu és Gellner, 1969) Míg a 21. század első évtizede egy hatalmas pénzügyi válságot hozott, amely jelentős gazdasági visszaeséshez vezetett, a második évtizedben olyan politikai vezetők emelkedtek fel, akik politikai üzenete az átlagember védelme volt a kollektív ellenséggel – a politikai és gazdasági elittel – szemben.

Gyakran említik, hogy összefüggés van a populizmus erősödése és a közösségi médiaplatformok, például a Facebook és a Twitter fokozott használata között. A közösségi médiát az teszi a populista napirend számára kedvezővé, hogy a közösségi média átstrukturálta a nyilvánosság működését és a polgárok egymáshoz való viszonyát a nyilvánosságban.

 

A populizmus mint kommunikációs stratégia

A populizmus konceptualizációjával és operacionalizálásával kapcsolatos nézeteltérések a kezdetektől fogva gyakoriak ezen a kutatási területen (Ionescu és Gellner, 1969). Míg egyes szakértők a populizmust “vékonyközpontú ideológiaként” határozzák meg (Mudde, 2004), mások a hatalom elérése vagy gyakorlása érdekében a személyeskedő vezetők által alkalmazott politikai stratégiaként mutatják be (Weyland, 2001: 14), vagy a jelenség diszkurzív (Jagers és Walgrave, 2007) és performatív jellegére összpontosítanak (Ostiguy, 2009). Ezek a különböző megközelítések értelmes elméleti eltéréseket tükröznek, de nem összeegyeztethetetlenek. Nagyrészt a populista attribútumok hasonló magját ismerik el, mint például a társadalom manicheista értelmezése, az elitellenesség, az emberközpontúság és a moralizmus (Olivas Osuna, 2021: 5-7). A stratégiák, diskurzusok és stílusok általában ideológiai vonásokon alapulnak. A populista megnyilvánulások vagy az őket alkotó politikai vezetők meggyőződéseit és felfogását tükrözik, vagy megpróbálnak kapcsolódni az emberek világképéhez, akiket befolyásolni igyekeznek.

 

A COVID-19 hatása a populista diskurzusokra

Az egészségügyi adatok közzététele, ha egyáltalán sor kerül rá, gyakran hosszú késéssel történik, és sok esetben nem elég részletes ahhoz, hogy részletesen értékelni lehessen, hogy az országok hogyan teljesítenek a lakosság egészségi állapotának javítása terén. Ez azt jelenti, hogy a politikák egészségügyi következményei csak jóval az azokat kiváltó döntések után válnak nyilvánvalóvá. Most az egészségügyi intézkedések vezetik a híreket. Számos ország kormányfője jelenik meg, egyes esetekben naponta, hogy megossza népével a világjárvány előrehaladásáról szóló híreket. (McKee, , et al., 2021)

Feltűnő összefüggés mutatkozik a populista üzeneteket támogató politikusok által vezetett országok és a COVID-19-re adott válaszok gyenge teljesítménye között. A populizmus és a COVID-19 terjedése közötti kapcsolatnak négy lehetséges mechanizmusát állapították meg a Are Populist Leaders Creating the Conditions for the Spread of COVID-19?; Comment on “A Scoping Review of Populist Radical Right Parties’ Influence on Welfare Policy and its Implications for Population Health in Europe című tanulmányban.

1.mechanizmus: A kívülállók és az áldozatok hibáztatása

A populista narratíva egy olyan világkép kialakításával folytatódik, amelyben az emberek lemaradását lehetővé tevő körülményeket egy távoli és érzéketlen elit hozta létre. Ebbe a helyzetbe az erős vezető úgy lép be, mint népe megmentője. Ez a “bennfentes-kívülálló” narratíva jól szolgálta a populista politikusokat, mivel vonzza azok szavazatait, akik úgy érzik, hogy lemaradtak. A populista politikus egy jobb jövő reményét kínálja. Kevéssé számít, hogy gyakran nem tudják teljesíteni. Minden kudarc mindig valaki más hibája, különösen a “másik” csoporthoz vagy az őket védelmező elithez tartozóké. A nehézség akkor merül fel, amikor a fenyegetés nem a “másik” csoporttól, hanem – mint a COVID-19 esetében – egy mikroorganizmustól származik. Ahogyan – hogy egy széles körben használt közhelyet használjak – a vírusok nem törődnek a nemzeti határokkal, nincs útlevelük vagy állampolgárságuk.

2. mechanizmus: Az intézmények megvetése

Amikor a COVID-19 világjárvány történetét megírják, számos olyan egyedi politikai döntést lehet majd azonosítani, amelyek befolyásolták a járvány lefolyását. Ezek közül valószínűleg a legfontosabb a mozgási korlátozások bevezetésére vonatkozó döntés időzítése lesz. A többi döntés közé tartoznak majd a tesztelési és nyomonkövetési stratégiák végrehajtásának módjára és időpontjára vonatkozó döntések, az üzenetek kommunikációjának módja, valamint a világjárványra való reagáláshoz szükséges anyagok beszerzésének módja. Mindezek mögött azonban a populizmus két olyan jellemzőjét azonosíthatjuk, amelyek hozzájárultak ahhoz a helyzethez, amelyben ezek az országok különösen rosszul teljesítettek a világjárvány során. Az első a hagyományos intézmények megvetése, amelyeket az elit népesít be, és amelyeket néha “a nép ellenségeinek” neveznek. A populista vezetők vonakodnak attól, hogy intézményi korlátok, például alkotmányok és bíróságok kössék őket.

3. mechanizmus: Tagadás

A harmadik, és ezzel összefüggő kérdés a bizonyítékok elutasítása. Ahogyan vonakodnak attól, hogy az intézmények és azok szabályai korlátozzák őket, úgy utasítják el a tudománynak az elitek által felfedezett és támogatott törvényeit és azok következményeit is. Inkább a tagadással kapcsolatos taktikákat fogadják el, beleértve az összeesküvés-elméletek népszerűsítését, a bizonyítékok kiválasztását, a hamis szakértőkre való hivatkozást, a céltáblák elmozdítását és a logikai tévedések egész sorának alkalmazását. Bár a világjárvány gyors terjedése már korán nyilvánvaló volt, a populista politikusok tagadták a világjárvány országaikra gyakorolt lehetséges hatásait.

Bár rengeteg példa van arra, hogy az összes bizonyíték figyelembevétele jobb döntésekhez vezet, a populista politikusok elutasítanak mindent, ami megkérdőjelezi a meggyőződésüket. Természetesen érthető, hogy a pozitív üzenetek terjesztéséhez szokott populista politikusok egy olyan helyzettel szembesülve, amelyet nem tudnak irányítani, szalmaszálakba kapaszkodnak.

4. mechanizmus: Az elit gyanúja

Bár talán kevésbé közvetlen, mint a fentebb kiemelt kulcsmechanizmusok, fontos kiemelni a populista retorika, a média és a COVID-19 közötti kapcsolódási pontokat is. A populista politikusok általában a médiát – különösen a politikájukat vagy üzeneteiket kritizáló csatornákat – a “korrupt elit tagjaiként vagy a “nép ellenségeként” pozicionálják. Mégis, egy világjárvány idején a szakértőknek nagymértékben a mainstream média platformjaira kell támaszkodniuk a közegészségügyi tudatosság felkeltése és a kockázatcsökkentés érdekében szükséges lépések megfogalmazása érdekében. Ez a dinamika olyan alattomos utat teremt, amelyen keresztül a populizmus elősegítheti a COVID-19 terjedését.

 

Összegzés

A COVID-19 a populista érzelmeket és támogatást megelőző és azokkal korreláló alapvető erőket is alakíthatja. (Fetzer et al., 2020). Először is, a népesség egészségére gyakorolt pusztító hatásai mellett a világjárvány gazdasági válságot is előidézett. Másodszor, a COVID-19 fokozza az online dezinformáció terjedését, ami tovább ronthatja a szakértőkbe és a főáramú intézményekbe vetett bizalmat, és erősíti a rendszerellenes és populista narratívák támogatottságát. Harmadszor, összhangban a járványveszély és az idegengyűlölet közötti történelmi összefüggésekkel, a felmerülő bizonyítékok arra utalnak, hogy a COVID-19 járvány ázsiai és bevándorlóellenes érzelmeket váltott ki, olyan nézeteket, amelyek összhangban vannak a tiszta és (etnikailag) homogén nép védelmét ígérő populista retorikával.

 

McKee, M., Gugushvili, A., Koltai, J., Stuckler, D. (2021). ‘Are Populist Leaders Creating the Conditions for the Spread of COVID-19?; Comment on “A Scoping Review of Populist Radical Right Parties’ Influence on Welfare Policy and its Implications for Population Health in Europe”’, International Journal of Health Policy and Management, 10(8), pp. 511-515. doi: 10.34172/ijhpm.2020.124

Rinaldi C, Bekker MPM. A scoping review of populist radical right parties’ influence on welfare policy and its implications for population health in Europe. Int J Health Policy Manag. 2020;10.34172/ ijhpm.2020.48.

Fetzer, T., Hensel, L., Hermle, J., and Roth, C. (2020). Coronavirus Perceptions and Economic Anxiety. Cornell University Working Paper Preprint arXivAvailable at: http://arxiv.org/abs/2003.03848

Ionescu, G., and Gellner, E. (1969). “Introduction,” in Populism – its Meanings and National Characteristics. Editors G. Ionescu, and E. Gellner (London, UK: Weidenfeld and Nicolson).

Fetzer, T., Hensel, L., Hermle, J., and Roth, C. (2020). Coronavirus Perceptions and Economic Anxiety. Cornell University Working Paper Preprint arXivAvailable at: http://arxiv.org/abs/2003.03848

Ionescu, G., and Gellner, E. (1969). “Introduction,” in Populism – its Meanings and National Characteristics. Editors G. Ionescu, and E. Gellner (London, UK: Weidenfeld and Nicolson).

Mudde, C. (2004). The Populist Zeitgeist. Government and Opposition 39 (4), 542–563.

Weyland, K. (2001). Clarifying a Contested Concept: Populism in the Study of Latin American Politics. Comp. Polit. 34 (1), 1–22. doi:10.2307/422412

Jagers, J., and Walgrave, S. (2007). Populism as Political Communication Style: An Empirical Study of Political Parties’ Discourse in Belgium. Eur. J. Polit. Res. 46 (3), 319–345. doi:10.1111/j.1475-6765.2006.00690.x

Ostiguy, P. (2009). The High-Low Political divide: Rethinking Populism and Anti-populism. Committee Concepts Methods Working Pap. Ser. Polit. Concepts 35, 1–69.

Olivas Osuna, J. J. (2021). From Chasing Populists to Deconstructing Populism: a New Multidimensional Approach to Understanding and Comparing Populism. Eur. J. Polit. Res. doi:10.1111/1475-6765.12428