Mészáros Anna

Spanyolországban 1939-1975 között jobboldali katonai diktatúra volt uralmon Francisco Franco tábornok vezetésével. Franco halála után kezdődött meg a demokratizáció kialakulása, ami egészen 1982-ig tartott. Az átmenethez számtalan esemény hozzájárult, csak úgy, mint az első, szabad, demokratikus választások 1977. június 15-én, amin negyvenegy évnyi diktatúra után a lakosság 78,8 százaléka vett részt. Az első szabad választásokat a Demokratikus Közép Unió nyerte Adolfo Suárez miniszterelnök vezetésével. Hosszú idő után a baszkoknak és katalánoknak is lett politikai képviselete. Továbbá az 1978-ban elfogadott alkotmány is utat engedett a rendszer reformjának. Az újonnan létrejött államforma az alkotmányos monarchia lett. Az országot felosztották területileg 17 autonóm közösségre, mely rögzítve lett az alkotmányban. A demokratizációval megkezdődött a nemzeti kapcsolatok kiépítése többek között Magyarországgal és Mexikóval is. Az állam és egyház helyzete rendeződni látszódott, az állam jóváhagyta az egyház autonómiáját, cserébe az egyház lemondott privilégiumairól. Azonban a függetlenségi folyamatot végig kísérte a gazdasági válság (magas infláció és munkanélküliség), amelyre megoldásként született az 1977-ben elfogadott Moncloa paktum, amelyben a kormánypárt megállapodott az ellenzéki pártokkal az ország gazdasági és szociális ügyeinek fejlesztésének fontosságáról.

Franco halála után a király nem nevezett ki új miniszterelnököt, hanem maradt hatalmon Carlos Arias Navarro. Célja a Francoista-rendszer fenntartása miközben lassan halad a demokrácia felé. A király 1977-ben elfogadtatta az amnesztia törvényt, aminek értelmében számtalan politikai foglyot engedtek szabadon, akiket a Franco-korszak alatt ítéltek el a rendszer ellenségeiként.1976-tól új miniszterelnök gyakorolhatta a hatalmat: Adolfo Suarez. Legfőbb célja a francoista rendszer lebontása volt, a demokratizáció és liberalizmus pártján állt.Az 1977-es választásokon Suarez pártja (Demokratikus Közép Unió) győzedelmeskedett. Mivel ez volt az első, szabad választás a diktatúra után, már indulhattak ellenzéki pártok is. Kétkamarás parlament jött létre, aminek koncepciója az 1978-as alkotmányban is rögzítve lett.Az 1982-es és ’87-es választásokat Felipe González nyerte a Spanyol Szocialista Munkáspárttal (továbbiakban: PSOE), ami egy szociáldemokrata párt.

Kormányforma

Spanyolország kormányformája parlamentáris. Ennek jellemzői, hogy a kormány a legfőbb népképviseleti szerv, és a nép akaratából élvezheti a kormányzás jogát. A kormány a végrehajtó hatalom és egyben egy testületi szerv is. Tagjai a miniszterelnök, a miniszterelnök-helyettes és a miniszterek. A minisztereket a miniszterelnök nevezi ki az államfő jóváhagyásával. A miniszterelnöknek erős vezető szerep jut, azonban a munkamegosztás egyenlően oszlik el közte és a miniszterek között. A miniszterelnök irányítja a kormány bel- és külügyeit. A miniszterelnököt az államfő javasolja, és a Kongresszus abszolút többségének a támogatása kell a hivatalba lépéséhez. Ha nincs meg az abszolút többség, második fordulóra kerül sor, ahol elegendő a relatív többség támogatásának a megszerzése.A kormányban parlamenten kívüli személyek is vállalhatnak hivatalt. A kormány a központi kormányzat cselekedeteiért felelős a Kongresszus előtt, ami többféle módon is megnyilvánulhat: egyrészt csak olyan kormány jöhet létre, amelyet támogat a parlamenti többség (mivel Spanyolországban a parlament kétkamarás, így az alsóház többségi támogatása a mérvadó), másrészt, ha a kormány nem élvezi a többségi bizalmat, a parlament eltávolíthatja hivatalából a kormányt. A kormány felel a polgári és katonai közigazgatásért és az állam védelméért.

A kormány területi szervei a Minisztertanács (Kabinet) és a bizottságok. A Minisztertanács feje a miniszterelnök, feladata a jogalkotás kezdeményezéséhez kötött: a benyújtani kívánt törvényjavaslatot a Miniszteranácsnak jóvá kell hagynia. Ezenkívül adminisztratív és döntéshozó funkciókat is ellát a szerv.  A kormány legfőbb tanácsadó testülete az Államtanács, amely állást foglal azokban a kérdésekben, amelyekben a kormány bizonytalan. Tagjait a Minisztertanács nevezi ki. A szerv a fegyveres erőket, a közszolgálatot, a katolikus egyházat, az egyetemeket, a gazdálkodókat, az üzleti és ipari csoportokat és nem utolsó sorban, az autonóm közösségeket képviseli.

Az államfő

Az államfő jelentéktelen szerepe abban is megnyilvánul, hogy az államfő bizalma nem számít (csak a parlamenté), és leváltási joga nincs (csak kinevezési). A kormány tagjait az állampolgárok közvetetten választják. A parlamenti képviselőket megválasztják közvetlenül, a kormány pedig a megalakult parlament alapján jön létre. Ebből következik, hogy ha a parlament megbízatása lejár, avval párhuzamosan a kormányé is, azonban a kormány megbízatása a parlamenti cikluson belül is megszűnhet. A miniszterelnök javasolhatja a parlament feloszlatását és kiírhat új választásokat. A kormány és miniszterelnök megbízatása 4 évre szól, ha a ciklus közben nem vonják meg tőlük a bizalmat a parlamentben.

A kormánynak szüksége van a parlament többségi támogatásához, legfőképpen a törvényjavaslatok elfogadásakor (különösképp a költségvetési törvény jóváhagyásakor).A törvényhozó hatalom (parlament) hozza meg a legfőbb közhatalmi döntéseket, és képviselőit az állampolgárok közvetlenül választják. A végrehajtó hatalom duális, vagyis az államfő és kormányfő személye különválik (VI. Fülöp és Pedro Sánchez). A parlament egyik fő funkciója a kormány ellenőrzése, amelyet kérdések, interpellációk vagy parlamenti vita keretein belül tehet meg. A parlament továbbá indíthat bizalmatlansági indítványt (és a kormány kezdeményezhet bizalmi szavazást), amelyen, ha a kormány nem kapja meg a kellő támogatást, eltávolítható pozíciójából.Az államfő csak szimbolikus feladatokat lát el. A kormány és parlament egyensúlyban van, ami azt jelenti, hogy kölcsönösen ellenőrzik és befolyásolják egymást.

Parlamentáris rendszerekben a parlamenti ellenzéknek is fontos szerepe van: módosító javaslatokat nyújtanak be a törvényhozást illetően, valamint a kormányt ellenőrzik, felelősségre vonják. 

Az ország államfője VI. Fülöp király, aki 2014 óta tölti be hivatalát. A tisztség az előszülöttségi jog alapján adható tovább (melyet az alkotmány is rögzít), azonban nem biztosít előnyöket a férfi utódoknak. Sőt, az alkotmány kimondja, hogy a király elsőszámú örököse a legidősebb lánya, Leonor de Borbón Ortiz, asztúriai hercegnő, második örököse fiatalabbik lánya, Sofia de Borbón Ortiz.

Az államfő elsősorban szimbolikus szerepet lát el: megtestesíti a spanyol nemzet és politikai közösség egységét és felel az alkotmányos és demokratikus rendszer fenntartásáért. Mivel Spanyolország államformája alkotmányos monarchia, így a kormány az államfő nevében gyakorolja a hatalmat. Az államfő összehívja a parlamentet és kormányválság esetén (ha azt maga a parlament sem tudja kezelni) feloszlathatja azt. Kiírja a választásokat és népszavazást kezdeményezhet, katonai tiszteket nevez ki, aláírja a parlament által elfogadott törvényeket és kihirdeti azokat, háborút üzen és békét hirdet ki, ebből kifolyólag ő a fegyveres hadsereg legfőbb parancsnoka. Kinevezi a miniszterelnököt és a kormánytagokat, de hivatalba lépésükhöz parlamenti támogatás szükséges. Az államfő nevezi még ki az alkotmánybírákat és az Alkotmánybíróság elnökét, a Legfelsőbb Bíróság elnökét és a miniszterekre javaslatot tesz. Az államfőnek nincs joga leváltani a kormányt, és az államügyekbe sincs beleszólása, mert ezek a kormány és a parlament hatáskörei alá tartoznak. Az államfő nem tartozik felelősséggel sem a parlament felé, sem az állampolgárok felé, ám jogi felelőssége abban nyilvánul meg, hogy az alkotmánnyal összhangban kell cselekednie. Ha megsérti az alkotmányt, tisztségéből leválthat.

A törvényhozó hatalom

A törvényhozó hatalom a parlament (Cortes Generales), ami a népet képviseli és ellenőrzi a kormány tevékenységét és a közigazgatást. Az alkotmány rögzíti, hogy a parlament a legmagasabb kormányzati intézmény. Funkciói közé tartozik a benyújtott törvények és általános költségvetések elfogadása és az alkotmány módosítása. Demokratikus legitimációt ad a többi hatalmi ágnak és intézménynek: a végrehajtó és bírói hatalomnak, továbbá javaslatot tesz az alkotmánybírák kinevezésére.Két kamarából áll: alsóház (Congreso de Diputados=Képviselők Kongresszusa) és felsőház (Senado=Szenátus). A kettő kamara közül a Kongresszus a domináns, ami abból is levezethető, hogy a kormány csak az alsóháznak tartozik felelősséggel, és a felsőház nem szólhat bele a kormányalakításba. A Kongresszus 350 képviselőből áll, akiket négyévente általános, egyenlő, szabad és titkos választójog alapján választanak meg. Tagjait arányos képviselettel, zárt listával választják meg minden választókerületben a d’Hondt-rendszer szerint.  A tagjai frakciókra oszlanak, amelyek a gyakorlatban a politikai pártoknak felelnek meg, kivéve a vegyes frakciót, amely a követelményeknek nem megfelelő pártokat tömöríti saját képviselőcsoport létrehozására. Joga van megvétózni vagy ratifikálni a kormány által hozott rendeleteket. A miniszterelnök hivatalba lépéséhez szükséges a Kongresszus többségi támogatása.

Legtöbb képviselője értelemszerűen a kormánypártnak, a PSOE-nak van (120), és 14 parlamenti párt van rajtuk kívül. A Kongresszus egész évben rendszeresen ülésezik szeptembertől decemberig és februártól júniusig, de kivételes esetekben rendkívüli ülésekre is sor kerül. Ez a kamara reprezentálja a népet.

A Szenátus 265 szenátorból áll.  Ők az állampolgárok területi képviselői. Minden projektet és törvényjavaslatot először a Kongresszusban dolgoznak ki, és a Szenátusnak joga van megvétózni vagy módosítani a Kongresszus által készített szöveget. Tagjai közült 208-at közvetlen, általános választójog alapján választanak meg négyévente az 50 tartományban: minden tartomány 4 szenátort választ, további 57-et pedig az autonóm közösségek törvényhozó gyűlései neveznek ki. Mindkét kamarának joga van a törvénykezdeményezéshez, de csak a Kongresszus bírálhatja felül abszolút többséggel a Szenátust. 

A parlamentet a miniszterelnök és az államfő oszlathatja fel, de utóbbi csak kormányválság esetében. Feloszlatáskor új választásokat kell kiírni, amit a miniszterelnök és az államfő is megtehet.A kormány és a parlament viszonya sajátos. A parlament ellenőrzi a kormány tevékenységét, és a kormány a Kongresszusnak felelős. A kamarák és bizottságok követelhetik a kormánytagok jelenlétét az üléseken. A kormány tagjai betekinthetnek a kamarák és bizottságok üléseibe, és azokon meghallgatásra jogosultak.

 A kormány nevében a miniszterelnök bizalmi szavazást kezdeményezhet abban az esetben, ha nem biztos a parlament támogatásában, azonban ezt meg kell, hogy előzze a miniszterelnök és Minisztertanács egyeztetése. A bizalom akkor tekinthető megadottnak, ha a képviselők abszolút többsége megszavazza azt. Ezenkívül a parlament még élhet interpellációval, írásbeli és szóbeli kérdésekkel, azonnali kérdésekkel, továbbá parlamenti vitákkal is.

A legfontosabb ellenőrző módszer a bizalmatlansági indítvány, amit a parlament kezdeményezhet a kormánnyal szemben. Tétje, hogy a képviselők megadják-e a kormánynak továbbra is a támogatást. A Kongresszus képviselőinek legalább egytizedének kezdeményezni kell az előterjesztést és javasolni kell egy új miniszterelnököt. A beterjesztés után el kell telnie öt napnak, hogy szavazni lehessen róla. A Kongresszus 350 képviselőjéből 176-nak kell megadni a bizalmat ahhoz, hogy a kormány továbbra is hivatalban maradhasson. Ha nem így történik, a kormány leváltásra kerül. Ezesetben a kormánynak be kell nyújtania a lemondását a királynak és új választásokat kell kiírni. Az új miniszterelnököt a király nevezi ki. Abban az esetben, ha a Kongresszus nem hagyja jóvá az indítványt, annak aláírói nem terjeszthetnek elő újabbat az ülésszak ugyanazon időszaka alatt. 

Spanyolország története során háromszor nyújtottak be bizalmatlansági indítványt miniszterelnök ellen: először 1980-ban, a centrista Adolfo Suárez ellen (pártja a Demokratikus Közép Unió), másodjára 1987-ben Felipe González ellen (pártja a PSOE). Ebben a két esetben a parlament nem vonta meg a bizalmat a kormányoktól. A harmadik bizalmatlansági indítványt a jelenlegi kormányfő, Pedro Sánchez (PSOE) nyújtotta be 2018-ban Mariano Rajoy (Néppárt, továbbiakban: PP) ellen, amikor is a Kongresszus megvonta a bizalmat a kormánytól 180 szavazattal, Pedro Sánchez-t pedig megválasztották miniszterelnöknek. 

A miniszterelnök javasolhatja a parlament feloszlatását, de a feloszlatást a király végzi. Ebben az esetben új választásokat kell kiírni. Ha bizalmatlansági indítvány folyamatban van, a miniszterelnök egy éven belül nem terjeszthet elő feloszlatást. 

Szükségállapotot a kormány a Minisztertanács által elfogadott rendelettel, maximum tizenöt napos időtartamra hirdethet ki. Ahhoz, hogy az addigi ülésszak lezáruljon, a Kongresszusnak el kell fogadnia a szükségállapotot.Veszélyhelyzetet a kormány csak a Kongresszus előzetes jóváhagyásával hirdethet ki, a Minisztertanács által kiadott rendeletekkel maximum 30 napra, de bizonyos feltételek mellett azonos időtartamra meghosszabbítható. A veszélyhelyzet engedélyezéséhez és kihirdetéséhez meg kell határozni annak hatásait, területi hatályát és időtartamát. Ostromállapot kihirdetéséhez a Kongresszus abszolút többségének szavazata szükséges a kormány javaslatára. A Kongresszus dönt annak területi hatályáról, időtartamáról és feltételeiről. Ha ezen állapotok egyikét kihirdeti a Kongresszus, a parlament nem oszlatható fel, és a kamarákat automatikusan összehívják.

Területi hatalommegosztás jellege

40 évnyi diktatúra után az ország területi hatalommegosztásának jellege regionális lett, ami egyfajta átmenet a föderáció és unitárius berendezkedés között. Ez enyhíti a nemzetiségek közti feszültséget, megakadályozza az újabb diktatúra kialakulását és hozzájárul a stabil demokrácia fenntartásához.Az ország 17 autonóm közösségre van felosztva, amely mindegyikében önálló törvényhozó és végrehajtó hatalom működik. Ebből kifolyólag regionális szintű pártrendszerek is létrejöttek. A közösségek erős, alkotmányos jogállást élveznek. Az alkotmány bevezetőjének második cikke is rögzíti a nemzetiségeknek az önkormányzathoz való jogukat. A regionális hatalommegosztás nyelvi kötelességet is feltételez: az állam hivatalos nyelvét (kasztíliai spanyolt) minden spanyol állampolgárnak ismernie kell, de az alkotmány elismeri a többi régió dialektikáját is. A szenátus területi alapon szerveződik.

A helyi közigazgatás három egysége a község, tartomány (50) és autonóm közösség (17). A tartományok állami feladatokat látnak el. Az autonóm közösségek az egymással határos, közös történelmi és kulturális tradíciókkal rendelkező tartományok uniója. A regionális önkormányzaton kívül mindegyik közösségen belül egy kormánybiztos is tevékenykedik a kormány megbízásából, aki törvényességi felülvizsgálatot lát el.  

A Franco-diktatúra alatt egypártrendszer működött, nem voltak szabad, demokratikus választások, és nem létezett pártversengés. A mai pártok kialakulásának az előzményei többek között az volt, hogy az 1960-70-es évekre a diktatúra egy puhább verziója kristályosodott ki, ugyanis az ellenzéki pártok még mindig tiltva voltak, de megengedték, hogy „ellenzéki tanulmányi csoportok” működhessenek. Gyakoriak voltak az illegálisan működő szocialista, kommunista és más radikális csoportok működése, akik diákokat, munkásokat és értelmiségeket toboroztak. Ezeknek a csoportoknak fő céljuk a magasabb bérek és jobb munkakörülmények elérése volt, azonban sztrájkolni nem tudtak, mert az tiltva volt. Franco halálával, 1975-ben kialakult a demokratikus pártrendszer Spanyolországban.

A pártrendszer

A pártrendszer vizsgálásához a 17 autonóm közösséget 3 részre kell osztani:

  1. A közösségek legnagyobb része ide tartozik, ahol kizárólag a nagy pártok esélyesek a mandátum szerzésre. 2015 előtt ezek voltak a PSOE és a PP.
  2. A nagy pártok mellett néhány mandátum szerzésére esélyesek a helyi érdekeket képviselő pártok (pl. Aragónia, Valencia, stb). A politikai életbe nincs befolyásuk, ám abban szerepük van, hogy alakul-e kisebbségi kormány vagy sem.
  3. A helyi érdekeket képviselő pártok dominálnak (pl. Katalónia, Baszk tartomány).

Navarra autonóm közössége egy speciális fajta a pártrendszerét tekintve, mert ott egyaránt dominálnak a nagy, országos pártok és a helyi, regionális érdekeket képviselő kisebb pártok is.

A demokratikus pártrendszer létrejöttekor 1989-2015 között kétpártrendszer

működött. Érvényesült a parlamenti váltógazdálkodás elve és a kormánypártok mindig egy pártból álltak. Ebben az időszakban a két domináns párt a PSOE és a PP voltak. Ez a Sartori-féle kétpártrendszertől annyiban különbözik, hogy a kormányzópártok nem mindig többségi kormányok voltak, hanem alakultak kisebbségi pártok is. Ezt nevezik „tökéletlen kétpártrendszernek”.

2015 után megjelent a politikai életben a Podemos, ami egy radikális baloldali párt, és a centrista Ciudadanos is, így a kétpártrendszer többpártrendszerré alakult. Az előbb említett négy párton kívül a radikális jobboldali Vox párt is jelentős mandátummal bír a parlamentben.

A Franco-diktatúra óta először, 2020-ban alakult az országban koalíciós kormány (PSOE-Podemos). A ’70-es évektől egészen 2015-ig stabil kormányzás jellemezte a politikai életet, azonban 2015 után a többpártrendszer kialakulásával ez megváltozott, folyamatos instabilitás és kormányválságok uralkodtak. A legutolsó választásokat 2019-ben tartották, amikoris négy éven belül negyedjére tartottak választásokat. Az instabilitás okai a 2008-as gazdasági világválság és a politikai színtér kibővülés volt további pártokkal (Ciudadanos, Podemos), akik számottevően befolyásolták a spanyol politikai életet.

A Sartori féle besorolás szerint ez egy pluralista-versengő többpártrendszer, ahol jelentősen öt párt befolyásolja a politikát és köztük nyílt versengés van a hatalomért. A kormánypárt leváltására reális esélyek vannak, így érvényesül a parlamenti váltógazdálkodás elve. A pártrendszer nyitott, mert alakulhatnak új pártok.

Felhasznált irodalom

Könyvek, tanulmányok:
Pozsár-Szentmiklósy Zoltán (2022): Kormányforma. In: Internetes Jogtudományi Enciklopédia. ORAC Kiadó; Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézet, Budapest, pp. 1-19.

Pálné Kovács Ilona, Tuka Ágnes, Schmidt Andrea, Vadál Ildikó, Kákai László (2016): Regionalizmus és területi kormányzás

Howard J. Wiarda, Margaret Macleish Mott (2001): Catholic roots and democratic flowers: political system in Spain and Portugal, Praeger

Tóth László (2020): A stabil kormányzás feltételeinek alapvető változása a 2010-es években Spanyolországban. Külügyi Műhely 2020/1. szám

Hivatkozások:

Az ország függetlenedése: http://www.grotius.hu/publ/displ.asp?id=WWRMMF

D’Hondt módszer: A D’Hondt-módszer (elte.hu)

Spanyol alkotmány: THE SPANISH CONSTITUTION (boe.es)

Bizalmatlansági indítványok a spanyol történelemben: https://index.hu/kulfold/2018/05/25/bizalmatlansagi_inditvannyal_buktatnak_meg_a_spanyol_kormanyt/