Morris Kristof Park

Okosváros = …… ember

 

Ezen szöveg alapját a szakdolgozatom hasonló című része adta, a téma mélyebb megismeréséhez David Mosco: Okosvárosok a digitális világban című könyvét ajánlom mindenképp.

Két szövegrészlettel szeretném megnyitni ezt a részt. Az első Jevgenyij Morozovtól származik, és a városaink behálózásáról értekezik.

„A város a közlekedéstől kezdve az élelmiszerek szállításáig, a lakhatástól az energiafogyasztásig szembeötlően mutatja, hogy a digitális technológiák mennyire áthatják az életünket, és hogy a város nem véletlenül lett a nagy technológiai vállalatok elsődleges célpontja. Ha ugyanis ezeknek a cégeknek sikerül átvenniük a városi infrastruktúra feletti ellenőrzést, akkor mással már nemigen kell törődniük.”

A második pedig a Fenntartható Okosvárosok Fókuszcsoportjának egy definíciója az okosvárosokról, mely az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Távközlési Uniójának (ITU) része.

„A fenntartható okosváros innovatív, amely felhasználja az információs és kommunikációs technológiákat és más eszközöket is az életminőség, a városüzemeltetés és a szolgáltatások, valamint a versenyképesség javítására, és közben gondoskodik a jelenlegi és a jövőbeni generációk szükségleteinek kielégítéséről, gazdasági, társadalmi, környezetvédelmi és kulturális szempontok szerint egyaránt.”

Az elmúlt évek fejleménye, hogy a technológia egyre szélesebb és mélyebb mértékben behálózza élőhelyeinket, kiváltképp igaz ez a városokra. Az algoritmusok gyorsabb, tisztább és elsősorban hatékonyabb működést ígérnek – annak, aki biztosítja az adatot is hozzá. Összehangolt jelzőlámpák melyek alkalmazkodnak a forgalomhoz, utcalámpák melyek változtatják fényerejüket, ha közelednek gyalogosok. A víz- és elektromos hálózatokat ellenőrző okoslakások, vagy az öregeket felügyelő rendszerek. Ezek mind részei Szingapúr „Okos nemzet” politikájának.

David Mosco nyomán az alábbi 1. táblázatba szedtem össze pár szélesebb körben elfogadott „definíciót” magukról az okosvárosokról, és hogy mit is gondoljunk róluk. A rész elején ismertetett ITU meghatározás „annyira átfogó, hogy bármely sikeres városra nézve alkalmazható.”

A központi elem a definíció „logikáját” fogja meg, a „kérdés” pedig a fő kihívását. 

 

A központi elem A „kérdés”
Technológia a lényeg technológia minél szélesebb elterjedése milyen célból legyen okos a város?
Polgár a lényeg polgárok bevonása a tájékoztatástól a direkt demokráciáig hányan részesülnek igazán a haszonból?
„Tér-idő-gép” a városi tér és idő érzékelés átalakulása az emberek kezében marad, vagy árucikké alakul az idő?
Számítógép tervezhető – alkalmazkodás mennyire stressztűrő a tervezett gépezet?
Platform digitális világ leképezése kié lesz az adat és a kontrol?
  1. táblázat: Okosváros definíciók

 

Az okosvárosok – melyek jobbnál jobb ígéreteket tesznek – is mind a saját lehetőségeink kiszélesítését teszik lehetővé, de közben olyan mennyiségű adatot halmoznak fel rólunk, ami miatt muszáj feltenni a kérdést: ki rendelkezik ezekkel?

Alapvetően három opció van: az állam, az óriási techcégek vagy a polgárok. Magyarországon is több száz „okos” projekt indult már el, habár nem beszélhetünk még átfogó településfejlesztésekről. Debrecen, Szolnok és Miskolc önkormányzatai mind nagy lépéseket tesznek a technológiák minél gyorsabb integrációjáért, a főváros pedig egyedül kiteszi ezeknek a beruházásoknak a számottevő részét, de még itt sem sikerült a kínai államhoz hasonló terveket beindítani. Ehhez hozzá kell tennem, hogy 2021. január elején fogadta el Budapest az új klíma stratégiai tervét, erre az utolsó részben még ki fogok térni.

Röviden az állami zöld programok okosvárosokon keresztüli érvényesüléséről írnék. Kína komoly vesztese lesz a klímaváltozásnak, a szélsőséges időjárás, a még tovább romló levegőminőség, az olvadó jégsapkák okozta emelkedő tengerszint mind elemi szinten veszélyezteti a gazdag partmenti régiókat, ahol a lakosság, termelés és a kulturális-technológiai centrumai találhatóak az országnak. Így nem meglepő, ha komoly erőfeszítések jeleit vehetjük észre, amikor a civil szféra hiánya esetén, az államnak kell betöltenie ezt a szerepet. Kína jelenleg egy kettős szerepet tölt be, egyszerre az egyik legnagyobb szennyezője a bolygónak, de közben a legnagyobb erőfeszítéseket is teszi. Viszont miközben milliárdokat öl a megújuló technológiák fejlesztésébe, nem képes megszabadulni egyelőre a fosszilis fűtőanyagok iránti függőségétől. 

Hsziungan egy ambiciózus terv, amelyet személyesen Hszi Csin-ping „védnököl”: „komoly történelmi jelentőséggel bíró stratégiai döntés, amelyet a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága hozott meg Hszi Csin-ping elvtárs vezetésével”. A bejelentés fontossága, hogy hosszútávú modellként tekintenek a városra – Kína történelmének sajátossága, hogy természetes távlatként kezeli a több generációt is átívelő időszakot. A „középső királyság” (Middle Kingdom) temérdek dinasztiát, harcot és az állam totális felfordulását élte túl, a kommunista ethosz nem tudta lecserélni a többezer éves konfucionista felfogást. 

A technológiai fölény és példamutatás sarokkövei a kínai állami beruházásoknak, Hsziungan az alacsony szénkibocsátású gazdaság modellje lesz, a környezetbarát építőanyagok és okos városvezetés mellett továbbá kulturális bemutatóközponttal, múzeumokkal és ősi romokkal – a múlt megjelenése a jövő városában. Ezen felül a régiót erdősíteni kívánják, közel 40%-ra emelve a fával borított terület mértékét. 

Kína egy másik területen is komoly lépéseket tesz a zöld városok terjedésének segítésében, ezt pedig a „Belt and Road Initiative”, az Új Selyemút keretein belül teszi. A városokat behálózó automatizált rendszerek fejlesztésébe a Huawei hatalmas összegeket öl, a technológiai háborút időben felfedezte Kína és nem kíván lemaradni. Közben pedig az újabb és újabb beruházásokat a BRI (Belt and Road Initiative) biztosítja, három kontinensen is épülnek az infrastruktúra fejlesztések – Európában pedig megvetette a „lábát” egy kínai okosváros. Bulgária fővárosától, Szófiától 20 kilométerre található St. Sofia nevű projekt egy hatalmas, főleg turizmusra és a szolgáltató iparra épülő luxus rezort, melynek legnagyobb privát befektetője Kína.

Eddig bepillantást nyertünk, hogy nagyjából milyen határok mentén működik, ha az állam kezébe kerül a város – és még inkább az okosváros – tervezése, felépítése és jövőképe. Most vizsgáljuk meg az elméleti „skálánk” másik végét: a polgárokat. Elhamarkodott lenne azt mondani, hogy ilyen mértékű fejlesztéseket és mennyiségű adatot csak állami vagy technológiai óriások ellenőrzése alatt lehet kezelni. Több európai város is próbálja bebizonyítani ezt, Vincent Mosco viszont Barcelonát emeli ki, mint ennek a harcnak az éllovasát. Ahogy az előzőekben is, az ő elemzése alapján ismertetem én is a „legdemokratikusabbnak” nevezhető megoldást az adatok feletti uralomra. Először is meg kell határoznunk pontosan mi az, amiben kitűnik a katalán főváros. Sherry R. Arnstein a polgárok – hatóságok „harcban” három kategóriát különít el (2. táblázat):

részvételből való kizárás

„tessék-lássék”

tényleges részvétel

 

Rendelkezésre álló információ Hatóságok felfogása Polgárság felfogása Kompromisszum lehetősége
Részvételből való kizárás csepegtetés „idomítás és kezelés” passzív lét
„Tessék-lássék” tájékoztatás, konzultációk egyedüli döntéshozó, de kommunikál látszat részvétel
Tényleges részvétel teljeskörű partnerként kezeli a polgárokat „menedzseri ellenőrzés” lehetséges
  1. táblázat: A hatóság-polgárság kapcsolata

 

Az egyik fő különbség az informáltsága a polgároknak. Csupán a valódi részvétel esetén beszélhetünk felelős döntésre képes emberekről, mert csak ők rendelkeznek a szükséges információkkal, de fel is tudják használni azt, mivel a döntéshozók partnerként kezelik őket, így képesek befolyásolni a végső megállapodást, ezáltal kompromisszum születik. A másik véglet a teljes kizárás, ekkor csak a minimális infó jut el az emberekhez, a hatóságok szemében a semmiképp sem partnerekről, hanem idomítandó személyekről van szó. Csepegtetik a tudnivalókat és kezelik őket – meggyőzik az embereket, hogy ez jó nekik, nem éri őket kár, bárminemű reakció befogadása pedig elképzelhetetlen. A harmadik út valahol a kettő között helyezkedik el, egyfajta „tessék-lássék” megoldás. Informáltság terén messze bővebb mint a kizárás esetén, de továbbra sincs valós reagálás, azokat is irányítják fórumok, konzultációk segítségével. Utat adnak a legaktívabb szereplők „részvételének”, de miután ők is eljátszották a szerepüket, nem lesz figyelembe véve, emiatt jelöltem meg újból a kompromisszum hiányát. A lényeg a látszat, a feszültségek kontrollált elvezetése.

Látjuk, hogy milyen utakon mozoghat ennek a dichotómiának a dinamikája. Paolo Cardullo és Rob Kitchin az alábbi módon fogalmazza meg kritikáját a „polgárság neoliberális koncepciójával” szemben, mely részben felel napjaink gondjaiért:

„…előnyben részesíti a fogyasztási döntéseket és az egyéni autonómiát olyan kereteken belül, amelyek előtérbe helyezik a városi kérdések piac által meghatározott megoldásait, a polgárok feletti gondnokság és a polgári paternalizmus gyakorlataival megerősítve (mert mások döntik el, mi szolgálja leginkább a polgárok javát), de ezt a jogot államok és nagyvállalatok gyakorolják, és nem a polgári, társadalmi és politikai jogokra vagy a közjóra épül.”

Barcelona titka a municipalizmus nevű városi mozgalom, mely egy harmadik utat kíván megtestesíteni a neoliberális globalizmus és a jobboldali nacionalizmus mellett. Ez beleillik az önálló ökológiai politika saját szerepfelfogásába, miáltal megkívánja haladni a korábbi ideológiákat és valami újat szándékozik teremteni. A város tudja megadni azt a szervezettségi szintet, ahol optimálisan működhetnek a demokratikus intézmények. Nem kell egy teljes nemzet lakosságát „megmozgatni”, a döntésbe bevonni. Sokszor egy országon belül is hatalmas különbségek lehetnek jelen, vegyük alapul csak Magyarországot és hogy hogyan oszlik meg a megyék között a GDP/fő. A főváros és a nyugati megyék fejlettségi szintje messze megelőzi pár keletiét, ezáltal egészen más gondokkal küzdenek általánosságban. De a gazdasági különbségeken kívül a kultúrában és helyi tradíciókban is felfedezhetünk már eltéréseket, mint például a gasztronómia vagy az ünnepek. 

Ezek mind marginális tényezőknek tűnhetnek, de a helyiek tapasztalatait határozzák meg és ezek együttese adja majd meg a falu, város vagy kerület „lelkét”. Egy közösségnek szüksége van valami magukon túlmutatóra, melyhez tartozni tudnak, magukénak érezhetik és ezáltal tenni is akarnak majd érte. Scruton is ennek a tudatnak a fontosságáról beszélt, részben ezért utasítja el a nemzetek feletti szervezetek munkáját, mivel az általuk felvázolt kihívások túl nagynak, túl távolinak tűnnek. De ha csak az utcámat kell tisztán tartani, és ebben támogatnak a körülöttem lévők, az már leküzdhető gondnak tűnik. És mivel a tiszta környezet feltehetően minden közösség érdeke, hajlandóak akár a saját szabadidejüket is feláldozni érte. Ezért működnek önkéntes csoportok, melyek hulladékgyűjtéseket szerveznek vagy egy zöldterület tisztántartását vállalják.

Barcelona is hasonló céllal alkotta meg a „Barcelona en Comú” nevű platformot (a jelentése: Barcelona közös). Ada Colau szavaival:

„A közösségi tér a demokrácia kiemelt jelentőségű tere: a tér valamennyiünké. Ezért ez egyben a legkiszolgáltatottabb emberek tere, amit a demokratikus rendszereknek előnyben kellene részesíteniük: Ha valakinek kisebb a privát szférája, akkor több közösségi tér és közösségi szolgáltatás áll a rendelkezésére – könyvtárak, tengerpartok, parkok. Ez az a tér, ahol találkozhatunk másokkal, ugyanakkor ez az a tér, ahol mindenki az lehet, aki akar – ez a szabadság tere. És mindezen okok miatt ez az a tér, ahol másokkal együtt építhetjük a várost. Tehát ebből a nézőpontból kijelenthetjük, hogy minél több a közösségi tér és minél jobb ezek minősége, annál jobb a demokrácia minősége.”

A kiszolgáltatottak védelme érdekében Colau a lakhatási probléma kezelését tűzte ki célul, mely akciók keretein belül az Airbnb-t és más hasonló cégeket korlátozott, ahogy az üresen álló lakásokat is felújíttatta, hogy bővüljön az olcsóbb önkormányzati lakáskínálat. Számunkra érdekesebb az egész projekt alapját képező polgári részvétel, közel 40 ezer helyi lakos osztotta meg gondolatait és véleményét. A szervezettség temérdek szintjén folytatják ezt, így garantálva, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelő közeget, ahol aktív alakítójává válhat környezetének. Az önkormányzati döntéshozatal mozgástere széles maradt, ez pedig kulcsfontosságú, ha a város – és kiváltképp a polgárai – a saját útját kívánja járni. Amíg Kínában azt láttuk, hogy az állami támogatások tartják fent a projekteket, Barcelona élő példája, hogy ezt lehet a mérleg másik oldaláról is.

Nézzünk pár konkrét intézkedést is: Francesco Bria, a város technológiai és digitális innovációért felelős főtisztviselője szerint a polgárok adatok feletti tulajdonlásával oldható meg a monopol helyzet elkerülése, a nyílt és ingyenes hozzáférés garantálja ezt: „el akarunk mozdulni a megfigyelésre épülő kapitalizmus modellje felől, ahol az adatok homályosak és nem átláthatók, egy olyan modell felé, ahol maguk a polgárok rendelkeznek az adatokkal.” A gyakorlatban ez a nagyobb cégek befolyásának korlátozását, velük szemben pedig a kis- és középvállalkozások támogatását jelenti. Ezt meg is tette Barcelona, a hatalmas tech cégek – mint amilyen a Siemens és Cisco – nehezen jutnak piachoz a városban. Cserébe több ezer helyi szolgáltató tölti be az űrt, amit maguk mögött hagytak az óriások, természetesen szigorú kikötések mentén, főleg az adatok feletti rendelkezés terén. Ez egyszerre biztosítja a helyi ipar és foglalkoztatottság dinamikus fejlődését, ahogyan megakadályozza olyan tényezők megjelenését, kikkel szemben már gyenge lenne a város. Könnyebb egy helyi céggel kompromisszumra jutni, mint egy hatalmas nemzetközi céghálózattal. Így miközben a város tekintélyének is jót tesz, az alkupozícióját is megtartja. Így tudnak szelektálni a magánszektorból származó ajánlatok között, és valóban szem előtt tartani a városlakók érdekeit. 

Ugyanilyen fontos lépés volt az új beruházások 70%-nak fenntartása a nyílt forráskódú technológiákkal operáló szereplőknek, ez ösztönzőül hat az ilyen szoftverek elterjedésére. Továbbá Barcelona regionális befolyása végett, lehetőséget biztosít, hogy a kisebb környező városok cégei is csatlakozhassanak ehhez a hálózathoz, kiszélesítve a digitális térben elért polgárok számát, kiszélesítve így a demokratikus döntéshozatalba bevont emberek arányát.