Az online alkotmányosság

Einvág Benjámin Máté

Az online alkotmányosság

 

Információs anarchia

„Egy a törvény: Nincs halandó, ki az életet baj nélkül éli végig, bárhol él.” – Szophoklész

A huszadik század végét és a huszonegyedik század első évtizedét információs kornak is nevezhetjük. A televízió, a számítógép és később az okos eszközök megjelenésével az információ áramlása hatalmas ütemben kezdett felgyorsulni. Semmilyen más iparág nem fejlődött ilyen mértékben, mint az információs-technológia. Mindenki számára elérhető bárminemű információ, adat vagy hír, csupán egy kattintás szükséges. Az emberiség tudása ott rejlik, mindenki számára elérhetően, az interneten. 

Az emberi kapcsolatok általános definíciója is komoly változáson ment keresztül a közösségi média térnyerésével. A Facebook, Instagram és az egyéb több százmillió felhasználóval rendelkező oldalak segítségével szinte bárkit és bármit el lehet érni. Lehetne azt állítani, hogy a közösségi média elhozta a véleménynyilvánítás szabadságának kánaánját. A regisztrált felhasználók szabadon és többnyire következmények nélkül bármit megoszthatnak: gondolataikat, tevékenységüket és egyéb személyes adataikat is. Az emberek egymás manipulációja, lejáratása és kirekesztése is jelen van az online térben. Nincs korlát, és ennek meg is lesz a következménye. 

A huszonegyedik század második évtizede a dezinformációs kor hajnala (fake news). Az MIT kutatása szerint az álhírek hatszor gyorsabban terjednek, mint az igaz tények. A tömeges manipuláció és a társadalom megosztása tombol a közösségi média felületein. 

Ez egy piac, és a felhasználók a termékek. Mivel nem fizet a termékért, így a (fogyasztói társasdalom szabályszerűsége következtében – mindent lehet fogyasztani, akár a felhasználót is) használó egyén a termék, pontosabban a figyelme. A Facebookon hirdető cégek és politikai pártok fizetnek a felhasználók figyelméért. Egy cél van: a felhasználó képernyőidejének növelése. Minél több időt tölt a felhasználó a kijelző előtt, és nézi a fizetett tartalmakat, annál több pénz kerül a közösségi médiaszolgáltató zsebébe. A facebook és más szociális média óriás a felhasználóikról az opcionális képernyőidő elérése érdekében profilt alkot, hogy a felhasználónak releváns hirdetéseket és tartalmakat nyújtson. 

A facebook, a TikTok, az Instagram és az ezekhez hasonló platformokon bárki híressé válhat. Megvalósul az ’öt perc hírnév’ a lájkok, a kedvelések és a pozitív kommentek segítségével. Azonban – mint minden addiktív hatású drog után – az egyén még magányosabb lesz, mint azelőtt, hogy posztolt az adott közösségi oldalon. Így alakul ki az addikció; az agy ezt követően folyamatosan, egyre intenzívebben igényli majd azt a hirtelen felszabaduló boldogság-érzést, amit a másodpercenként érkező lájkok nyújtanak számára. Ezen jelenség következtében egyre több ember temetkezik az okos eszközök kínálta szolgáltatásokba, miközben a saját adataikat adják el önként a hirdetőknek. Érdekes az a tény, hogy „két iparág nevezi az ügyfeleit felhasználóknak (angolul: user): a drogbiznisz és a szoftver.” (Eduard Tufte) 

Az okos eszközök lebontják a társadalom szerkezetét. Oszd meg és uralkodj elven keresztül törzsekbe hajszolja a társadalmat, akik „nem fogják meghallani egymást”. Hála a közösségi média algoritmusának, az ellentétes nézeteket vallók soha nem találkoznak ugyanazokkal az információkkal (szűrőbuborék jelenség). Minden egyénnek saját valósága lesz az online térben. Az objektív valóság eltűnik, mintha sosem létezett volna. A vélemények már nem vélemények, hanem az egyén szubjektív tényállásai, amelyek az ő szemszögéből nem vitathatók. Az ember természeténél fogva keresi a megerősítést a saját igazára, és ezt a belső evolúciós ingert a facebook és más platformok kielégítik. 

A Big Data (hatalmas mennyiségű digitális információ) segítségével képesek ezen platformok befolyásolni a társadalmat. A felhasználók a termék, akikhez rengeteg adat van hozzárendelve, így a megrendelő egyszerűen hozzáférhet bármihez, hogy igazán manipulálni tudja a felhasználót. Az online adatok értékét felbecsülni nem könnyű feladat, de szemléletes az a tény, hogy a facebook értéke 415 milliárd dollár, a United Airlines értéke 24 milliárd dollár. 

Azonban fel kell tenni a kérdést. Jogi szempontból mi a közösségi média? Általános jogi definíció nem létezik a közösségi platformkora. Mit tud tenni ez ellen a jog? Alapjogok közé tartozik a véleménynyilvánítás, azt csupán nagyon szűk hatáskörben lehet korlátozni, vagy szankcionálni. A szabad tájékozódáshoz való jogot nem tudják a jogszabályok garantálni az online felületeken. Az álhírek és összeesküvés-elméletek ellen nincs törvény, az online adataink védelmére alkottak jogi normákat és vannak közös Európai Uniós regulák is ezen kérdésre, de a konkrét problémát nem oldja meg. 

Az alkotmányosság elvének keretein belül vizsgálom ezen kérdéseket.

 

Véleménynyilvánítás szabadsága és a manipuláció

„A világ annyi féle, ahányan élünk benne. Az a mai adatok szerint, 7.6 milliárd ember.” – D. Tóth Kriszta

A huszonegyedik század információ gazdagságában elképzelhetetlen lenne a szabad véleménynyilvánítás nélküli élet, hiszen a jelenlegi társadalmunk ezen (is) alapszik. A véleménynyilvánítás alapvetően az a morális jog, hogy mindenki elmondhatja szabadon a véleményét, természetesen a társadalmi, illetve jogi normák keretei között. Az alaptörvény világosan leírja, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlására mindenki jogosult, „Az alkotmánybíróság határozata szerint a véleményszabadság a kommunikációs szabadságok anyajoga”. Ebből adódóan a szólás-sajtószabadság, az információk megszerzésének szabadsága, az informáltsághoz való jog, a művészi, irodalmi alkotás szabadsága, a művészeti alkotás terjesztésének szabadsága, a tudományos alkotás szabadsága, a tudományos ismeretek tanításának szabadsága, lelkiismereti és vallásszabadság és a gyülekezési jog is ide sorolható. Egy demokratikus jogállamban ezek a feltételek elengedhetetlenek. A fentiekből kivehető tehát, hogy az alkotmányossághoz hozzátartozik a véleménynyilvánítás szabadsága. Feltételezhető, hogy a gyakorlatban is működik ez az elv. 

Az online tér teret ad minden véleménynek, ami az ember fejében megszületik. Az egyedüli probléma az egyén hozzáállása saját véleményéhez. Krekó Péter a Tömegparanoia című könyvében kifejti, hogy a közösségi média felületein jellegzetessé vált, hogy minden ember tényként kezeli a saját véleményét. Ebből adódóan a sok „tény” között nem lehet megtalálni az igazat, tehát nem létezik objektív valóság, objektív tény. Azonban, ha törölve lesz egy adott állítás, akkor a felhasználó jogosan érvelhet, hogy megsértették a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát. Tisztázni kell, hogy mit lehet és mit nem lehet írni a közösségi média platformokon. 

Annak ellenére, hogy a közösségi média platformok igyekeznek útját állni az álhíreknek (fake news), még komoly problémát okoz az online tájékozódás során. A Facebook igyekezetét támassza alá, hogy a magyar koronavírus szkepszissel kapcsolatos – a Facebook algoritmusa szerint álhír – oldalakat nemrégiben törölte. Vajon ezzel a lépéssel a Facebook megsértette az szabad véleménynyilvánítás jogát, vagy szimplán csak küzd az álhírekkel szemben? Azonban nem csak a magánemberek élnek a manipuláció, félelem és a hamis hírek terjesztésének lehetőségével. A nyugati demokráciák is szívesen nyúlnak ezen eszközökhöz. 

Alkotmányjogi keretek között nehéz monitorozni a hamis tényállításokat, manipulációkat, hiszen sok esetben az állam maga is használja ezen eszközöket (pl. Választások előtt az ellenfél lejáratása hamis vádak alapján). Ha nem az állam dönti el mi az igazság, mit lehet és mit nem lehet mondani, akkor ki? Amennyiben a kormány, ami kulcs szerepet tölt be a jogi normaalkotásban nem tartja be a társadalmi normákat, akkor mivel ösztönzik a felhasználókat a tudatos internethasználatra? A tömeges manipuláció óriási méreteket ölt és ölthet. A társadalom félelemben tartása (klímaválsággal és migrációs válsággal való rémhírkeltés) komoly társadalmi problémákat okozhat, pl. szélsőségek megerősödése. Véleményem szerint minden problémát a helyén kell kezelni, nem egészséges, hogy a társadalom félelemben él. 

Kiemelném; alkotmányjogi szempontból nehéz vizsgálni a kérdést, amennyiben meg akarjuk tartani az alkotmányosság elvét. Abban az esetben, ha az állam beavatkozik a szabad véleménynyilvánítás jogába, úgy, hogy cenzúráz bizonyos elemeket, abban az esetben nem beszélhetünk alkotmányosságról. Kérdés az, hogy a társadalom van-e elég érett az önállóságra, vagy szükséges számára az állami „nevelés” ezen kérdések perspektívájában. 

Alapvetően az online térben az offline tér véleménynyilvánítási szabályrendszerét kell alkalmazni. Nem célom taxatíve felsorolni azokat az elemeket, amelyeket nem célszerű közzétenni a közösségi oldalakon. Röviden a véleménynyilvánítás szabadságába minden belefér, ami a másik személyt nem rágalmazza, megsérti a becsületében vagy rossz hírnévben tünteti fel. Az alaptörvény IX. cikk (4) bekezdése szerint a véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlása nem irányulhat mások méltóságának megsértésére. 

Az online gyűlöletkeltés újabb veszélyére hívnám fel a figyelmet. A politikai csatatér áthelyeződött az online térbe. Nem csak a manipuláció a veszélyes, hanem a kreált ellenségkép ellen való szövetkezés és törzsekbe tagozódás. Pl. Soros, O1G. A kettő ugyan az csak más szemszögből. Egyik törzs a másik ellen vív lejárató kampányokat és hazugság háborúkat. Nem is kell mondani, tele van álhírrel mindkét fél. Nem a hidakat építjük, hanem falakat emelünk. Kérdem én: a mások méltóságának megsértése ebbe még belefér? Vagy a rossz hírnév keltése és egyéb hazugságok? Nem.

Az álhírekkel szembeni küzdelemben egyelőre nincs általános paradigma, és véleményem szerint addig nem is lesz míg az államoknak nem céljuk az objektív hírközlés. 

Szükséges a társadalom észszerűsége ebben a helyzetben. A társadalmi normarendszerekbe vissza kell építeni az emberséget, a hazugság ellenzését és az egymás iránti felelősségtudatot és tiszteletet. 

 

Social media platformok: Az ember, mint termék

„Nem tudod mit jelent a szabadság, amíg el nem veszted, mint bármilyen tárgyat.” – Walter Ghidibaca

A második világháború után a világ két részre szakadt: Nyugati kapitalista demokrácia elvű országokra és Szovjet mintájú szocialista országokra. A rendszerváltozások és a Szovjetunió bukása után úgy festett a demokrácia és a kapitalizmus meghódítja a világot. 

A demokrácia és az alkotmányosság kiteljesedése az internettel csak tovább szélesedett. A közösségi média platformok célja kezdetben az emberek összehozása volt. Azonban az emberi természet mit sem változott az évezredek alatt. A kapitalizmus és a piacgazdaság velejárója, hogy mindenki a saját jólétéért küzd. A techcégek felismerték a közösségi média gazdasági lehetőségeit. A több felhasználó, több reklámot, a több reklám, több pénzt hozhat. A cél egyértelművé vált: minél több felhasználót szerezni, és minél több időt töltsön el az egyén a közösségi oldalon, hogy minél több reklámot láthasson. Ezen cél fokozása érdekében kénytelen a közösségi médiaszolgáltató a felhasználót érdeklő, releváns reklámok után kutatni, hogy a képernyő előtt tartsa a fogyasztót. Ezt csak úgy teheti meg, hogy leköveti a felhasználó tevékenységét. Innentől kezdve a reklámot fizető cég fizet a felhasználó figyelméért is aki, így találkozni fog a cég reklámjaival. A felhasználó vált a termékké. 

Ezen gondolatok alapján, az alkotmányosság elveinek perspektívájából, a személyes adatok ilyen szintű monitorozása, majd ezen adatok felhasználása és eladása komoly kérdéseket vet fel. Az online személyes adatokkal kapcsolatosan a felhasználónak joga van hozzáférni a szolgáltató által használt adataihoz. 

Ezen online adatok felhasználásával kapcsolatban a Facebook már keveredett komolyabb botrányba, ez volt a Cambridge Analytica botrány. Az említett Cambridge Analytica egy tanácsadó cég volt 2013. és 2018. között. Mint kiderült a Facebook adatok segítségével a 2016-os amerikai elnökválasztás során szavazók millióit manipulálták(mely Donald Trump győzelmét jelentette), úgy, mint a BREXIT kampányt Nagy-Britanniában, melynek eredményével tisztában van a közvélemény. Mellesleg az online tömeges megfigyelés régóta nem titok, mióta Edward Snowden 2013-ban elárulva az Amerikai Egyesült Államokat, állami- és nemzetbiztonsági titkokat szivárogtatott ki. 

A Cambridge Analytica-botrány és Edward Snowden története tökéletesen rávilágít a közösségi médiában rejlő veszélyekre, ezen veszélyek súlyosságára és hogy mennyire felkészületlenek a jogalkotók az ilyen tevékenységekkel szemben, illetve nem csak a jogalkotók, hanem az egész társadalom. 

A megoldása ennek a problémának nem egyszerű, hiszen az említett két eset szignifikánsan különbözik egymástól, hiszen az egyik (Cambridge Analytica) egy magáncég, míg a másik (NSA) az Egyesült Államok titkosszolgálata. 

Szükséges véleményem szerint, hogy a jogalkotók között olyan emberek legyenek, akik hisznek a szabadság és az egyéni biztonság ötvözetében. Az emberek magánéletének megfigyelése és nyomonkövetése nem mehet át az alkotmányosság elvének szűrőjén. A magánélethez, a szólás-vélemény szabadsághoz, lelkiismereti szabadsághoz való jogot semmi sem sértheti meg, hiába hivatkozik a terror elleni védekezésre. A történelem hozott már példákat arra, hogyan fosztották meg az embereket az alapvető jogaiktól a „nagyobb jó” érdekében. A mondás miszerint „a történelem ismétli önmagát” intő példa lehet minden ember számára. A folyamatos fejlődés és a tudatosság a garanciája, hogy ne essen bele az emberiség a korábban elkövetett hibáiba. 

 

Tudatos megoldás

A huszonegyedik század számos kihívás elé állítja az emberiséget. Véleményem szerint az egyik legsürgetőbb probléma a közösségi média platformok szociális dilemmája (hogyan viselkednek az emberek egymással az online térben). Annak ellenére, hogy évről évre a Facebook erősíti a privát adatok védelmét, a probléma nem oldódik meg. 

Nem kívántam szociálpszichológiai és filozófiai kérdésekbe belemenni, azonban ahhoz, hogy a megfelelő konklúzióhoz eljussak, kénytelen voltam bizonyos kérdéseket feltenni. 

Fő célom volt az alkotmányosság szűrőjén keresztül vizsgálni a közösségi média felületein történő negatív változásokat. Igyekeztem több nézőpont szerint vizsgálni az eseményeket. A megoldás jogi szempontból nehéz feladatnak bizonyult. 

A közösségi média platformok alapvetően nem az emberek közötti feszültségek gerjesztésére, álhírek terjesztésére, manipulációra és a felhasználók adatainak kizsákmányolására készültek. Eredetileg az embereket kívánták közelebb hozni egymáshoz. A főbb probléma magával az emberiséggel kezdődött. A közösségi média teret enged konkrétan bárminek. Teret engedett a gyűlöletnek, a zaklatásnak, az adatlopásnak és a manipulációknak. A közösségi média egy online „vadnyugattá” változott. 

Az alkotmányosság perspektívájából vizsgálva az eseményeket, arra a következtetésre jutottam, hogy az online térben a véleménynyilvánítással kapcsolatos, a szabadpiaccal kapcsolatos offline jogszabályok kiterjesztését támogatnám. Ehhez azonban szükséges egy bizonyos mértékű állami kontroll, hogy biztosítani tudják a jogszabályok betartását. Ez a fajta állami hozzáférhetőség vethet fel alkotmányossági kérdéseket. Azonban a cél a közösségi média rendeltetésszerű használata. 

Az állam betekintését az online térben olyan módon lehetne megakadályozni, hogy a társadalom fejleszti önmagát. Rá kell ébrednie, hogy a civilizáltságba nem tartozik bele a gyűlölködés, a hazugság és a manipuláció.

A társadalom, az emberek tudatosságában látom az egyetlen lehetőséget arra, hogy az alkotmányosság működjön. Az alkotmányosság, mint elv egy nagyon fejlett, civilizált és felvilágosult rendszerre épül. Kizárólag akkor működik, ha a társadalom elég érett hozzá. Addig a pontig, amíg az emberi természet mélységei utat törnek a társadalom felszínére, addig nehezen valósulhat meg teljesen az alkotmányosság. 

Antall József szavai tökéletesen leírják gondolataimat: „Ha van értelme a demokráciának és azalkotmányosságnak, akkor kimondottan azért, mert keretek közé szorítja a politikai cselszövést.”

 

Ajánlások

• Krekó Péter: Tömegparanoia, Az összeesküvés-elméletek és álhírek szociálpszichológiája.

• Steven Levitsky, Daniel Ziblatt: A Demokráciák halála. 

• Jonah Goldberg: A Nyugat öngyilkossága. 

 

Inspirált

Steven Levitsky, Daniel Ziblatt: A Demokráciák halála.
ISBN 978-963-09-9302-9

Jonah Goldberg: A Nyugat öngyilkossága.
ISBN 978-963-447-598-9

Cambridge Analytica Story c. dokumentumfilm 2019. 

Social Dilemma c. dokumentumfilm 2020.