Einvág Benjámin Máté 

Véleménynyilvánítás szabadsága, az erodálódott alapjog

 

A véleménynyilvánítás szabadsága egyidős a felvilágosodással. Első generációs alapjognak minősül, a modern demokratikus világ egyik alappillére. A véleménynyilvánítás szabadsága nélkül nem létezhetne független sajtó, demokrácia, pluralizmus és polgári társadalom. Az elmúlt századok során az összes demokratikus ország egyik sarokkövének tekintette ezen alapjogot. A rendszerváltozás időszakában a magyar demokratizálódás következtében a magyar jogrendszer is integrálta a demokratikus alapjogokat, köztük a véleménynyilvánítás szabadságát. Létrejöttek a független sajtóorgánumok, pártok, megszületett a polgári élet. Azonban az elmúlt tíz év során valami történt. Nem csak Magyarországon, hanem az egész nyugati világban. 

A véleménynyilvánítás szabadságát számos nemzetközi egyezmény, charta magában foglalja. Például Az Európai Unió Alapjogi Chartája II. cím 11. cikkében biztosítja minden uniós polgár számára a szabad véleménynyilvánítás gyakorlását.1 Magyarország Alaptörvénye is biztosítja a IX. cikk (1) bekezdésében. Fontos azonban kiemelni, hogy a véleményszabadság nem korlátozhatatlan. Vannak bizonyos határok, amelyeket nem léphet át. Nem irányulhat az emberi méltóság megsértésére, a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának a megsértésére. Ez utóbbi korlátok, amelyekről hajlamos az emberiség megfeledkezni. 

Az „abortusz vacsora”

A közelmúltban számtalanszor volt rá példa, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága védelemre szorult. 2016-ban a lengyel nagykövetség előtt néhány fiatal egy sajátos performansz keretében kritizálta a volt lengyel miniszterelnök, Beata Szydlo kijelentését, mely szerint hithű katolikusként megfogadja a püspökök tanítását, és megszavazza az abortusz teljes betiltását.2 Az esemény során egy papi ruhába öltözött férfi „Járuljatok szentáldozáshoz!” felhívást intézett a jelenlévőkhöz, majd áldoztató papi tevékenységet imitálva egy jól láthatóan címkézett, „abortusztabletta” feliratú zacskóból „Krisztus teste” kijelentés kíséretében, fehér tablettákat helyezett az „eléje járuló” nyelvére. Ezt követően feljelentést tettek ellenük, amely során az elsőfokú bíróság álláspontja szerint „megállapítható volt, hogy az alperesek szándéka nem a katolikus hit meggyalázása, hanem a katolikus egyháznak és a hívők közösségének az abortuszvitában elfoglalt álláspontja éles, gúnyos kritikája volt, amely pedig a véleménynyilvánítási jog által védett magatartásforma.” Az elsőfokú bíróság döntését követően a felperesek fellebbeztek a döntés ellen, és a másodfokú bíróság ítélete szerint az alperesek megsértették a katolikus hívők emberi méltóságát és a vallás szabad gyakorlásához, a vallásszabadsághoz fűződő jogukat. Az alperesek a másodfokú ítéletet követően fellebbeztek a Kúriához, ahol helybenhagyták az elsőfokú ítéletet. 

Ez az eset tökéletes példája volt annak, hogy a közéleti vitákban markáns álláspontot képviselő személyek kötelesek tűrni a hasonlóan kemény kritikát is. Mivel a tüntetők nem sértettek meg kegytárgyakat, nem rongálták meg a papi ruhát, és még csak nem is káromkodtak, a kritikus véleménynyilvánításuk bent maradt az alkotmányosan védett keretek között.3 

A fentebbi esethez hasonló precedens értékű esemény, amikor a véleménynyilvánítás szabadsága önnön valójában létezik és élvez védelmet, nem jellemző. Az esetek többségében nem történik bírói úton való jogérvényesítés.

Azonban az Alkotmánybíróság a 6/2021. (II.19.) számú határozatban alaptörvény-ellenesnek minősítette az elsőfokú, illetve a Kúriai ítéletet. Ebből adódóan az ügy újra a bíróságok előtt hever. Az alkotmányjogi panasszal élők az indoklásukban kifejtik, hogy a performanszban részt vevők megsértették az emberi méltóságukat, a törvényszéki, illetve a Kúriai ítélet pedig fokozott tűrési kötelezettséggel terhelte a vallási közösség tagjait. Az Alkotmánybíróság továbbá határozatában kifejti, hogy a sértő performanszban nem volt megállapítható konkrét vélemény.4

Gulácsi Péter, az egység megbontója és Petry Zsolt, a csapat árulója

Két meghatározó személy a futball világában, elismertek és megbecsültek. Mindaddig, amíg a saját szakterületükkel foglalkoztak. Gulácsi Péter és Petry Zsolt kijelentését tekintve, meglehetősen antagonisztikusak, azonban rendelkeznek közös elemekkel. Mindkettőjüket a személyes véleményük miatt „hurcolták” meg. 

Nyilván mindenki emlékszik arra az ominózus pillanatra, amikor Gulácsi Péter, a magyar futball-válogatott kapusa 2021 februárjában a regnáló kormánnyal ellentétes családpolitikai véleményt fogalmazott meg.5 A posztjáért kapott hideget-meleget, azonban mindvégig kiállt álláspontja mellett. A kormánnyal szemben álló politikai- és média entitások azonnal a szárnyaik alá vették Gulácsi Pétert, aki nem feltétlenül kérte, hogy „összeellenzékezzék”. Nem ismerjük Gulácsi politikai hovatartozását adekvát módon, de egy adott témában közölt véleménye következtében nem releváns bekategorizálni egyetlen politikai ideológiához sem. Ez csupán egy vélemény, amely az övé, és ezért semmilyen támadásnak, kategorizálásnak nem szabadna kitenni. 

Petry Zsolt esete félelmetesen hasonló Gulácsi Péteréhez, a különbség csupán annyi, hogy ő a klasszikus családmodellt részesítette előnyben véleménye kinyilvánítása során, és ebből adódóan a Hertha BSC menesztette is. A kettős mérce Petry esetében szembetűnő. Gulácsi Pétert a magyar kommentszekcióban hazaárulónak bélyegezték, Petry Zsolt pedig a véleménye miatt hősnek lett nyilvánítva. Nyugaton pont az ellenkezője történt, Gulácsit magasztalták hőssé, az elnyomottak képviselőjévé, aki kiáll a diszkrimináció ellen, Petry Zsolt pedig a bigott, a homofób. A probléma az, hogy e két rendkívül hasonló jelenség markáns pólusú megkülönböztetését nagyon kevesen érezték problémásnak. 

Mind a magyar, mind a nyugati demokráciák a véleménynyilvánítás szabadságát hirdetik, ami azt jelenti, hogy az egyént véleménye kinyilvánításáért negatív hátrány és megítélés nem érheti. Természetesen vannak a véleménynyilvánítás szabadságának korlátai, jelen esetben azonban ezt egyik szereplő sem lépte át. Amit magunk előtt látunk, az a véleménynyilvánítás szabadságának sajátos értelmezése, annak erodálása: aki az én törzsem tagja, az mondhat bármit, aki az ellenkező szekértábor véleményét osztja, azt pedig megkövezzük. Nincs középút, kötelező oldalt választani.

Hrutka János és Lukács Viktor, járulékos veszteségek

A cancel culture és a kettős mérce újabb áldozatai Hrutka János és Lukács Viktor. Hrutka János 23-szoros válogatott labdarugó a TV2 tulajdonában álló Spíler TV-nél dolgozott szakkomentátorként, Lukács Viktor pedig az M4 Sport Junior Prima-díjas kommentátora is beleesett a ,,Gulácsi-csapdába”. Mindkét szakmai tekintély a véleményének indirekt kinyilvánítása következtében búcsúzhatott a korábbi munkahelyéről. 

Magyarországon sajnos nem titok, hogy a közmédiában vagy a mindenkori hatalomhoz közel álló médiaszolgáltatónál dolgozóknak szembe kell nézniük az ún. „gondolatrendőrséggel”. Az orwelli világ megköveteli a „duplagondol” képességét. Aki dolgozni és haladni szeretne, le kell mondania a szabad gondolkodás és a szabad vélemény jogáról. 

A kettős mérce pusztító erejének manifesztációja e két szereplő esete. Ebben a dimenzióban ugyanis nem létezhet objektivitás, nem létezhet szabad vélemény. Gondolni és mondani kizárólag azt lehet, amit a politikai többség diktál. Gondolati pluralizmus nem létezik, mert nem létezhet. Amennyiben az egyén nem azt vallja, gondolja, hiszi és mondja, amit a csoportgondolkodás elvár tőle, akkor nem tartozik a nemzethez, nem tartozik a közösséghez. Mindez a jelenlegi társadalom ősi törzsiségének elméletét erősíti, mely szerint az egyén a csoportjának kizárólagos véleményét képviseli, azzal szemben való kritika megfogalmazása pedig ,,száműzetéssel” jár.   

A „Tömegek tébolya”

Nem csupán Magyarországon építik le a véleménynyilvánítás szabadságát, a jelenség világméretű tendenciát mutat. A hatalom egyik biztosítéka a gondolatok szabályozása és irányítása. Minden egyes mozgalom mozgatórugója az azonos vélemény. Az Egyesült Államokban tomboló BLM polgárjogi mozgalom elvi kizárólagosságát bizonyítja, hogy elvrendszere nem tűri meg a kritikát. Lépései és módszerei nem megkérdőjelezhetők, ugyanis képviselői „cél szentesíti az eszközt” elv alapján működtetik a mozgalmat. A cél, hogy az USA-ban véget vessenek a rendszerszintű rasszizmusnak, amely a BLM-mozgalom képviselői szerint olyan elfajzott mértékeket ölt, hogy akaratuk érvényesítésének joggal használt eszköze a rombolás és a garázdaság. Kevesen gondolnak azonban bele, hogy a 21. században, egy elvileg civilizált környezetben, nem ez lenne a módja a polgárjogi mozgalmak sikerre vitelének. 

Az LMBTQ+ és a feminista mozgalmak alapvető célja, csakúgy, mint a BLM is egy nemes, érthető és támogatható célkitűzéssel rendelkezik. Azonban az eszközök, mint például az uszítás, a végletekig menő áldozatiság és provokálás megszüntetik az eredeti cél esszenciáját és kontraproduktívvá alakulnak át. 

Ezen mozgalmak cselekményeiről rendkívül körültekintő módon érdemes nyilatkozni, nem illethetők kritikus jelzőkkel, mivel fennáll a veszélye, hogy annak megfogalmazóját bigott, homofób, xenofób vagy egyéb sarkalatosan negatív jelzőkkel illetik majd. A véleménynyilvánítás szabadsága, de facto nem ott ér véget, ahol megsértik a másik egyén becsületét és hovatartozását, hanem ott, ahol nem értenek vele egyet. A vita nem megengedett, az észt egyre inkább elsöpri az ,,állati” attitűd, amely konstruktív viszontválasz helyett erőszakkal válaszol.  

Disztópikus jelen

A pandémia során megszűnt vagy korlátozott személyes interakciók áthelyeződtek az online térbe, ami egy ősi természeti állapot illúzióját kelti, ahol minden szabályt az individuum szab meg, az offline térben elfojtott erőszak szabadabb, elvontabb a formában nyilvánulhat meg. Az online világban hatványozottan érvényesül a csoportidentitás és a szekértábor-viadal. A véleménynyilvánítás szabadságának egykori bástyája az ősi emberi természet áldozata lett. A Facebook és a többi közösségi médiaplatform egy ,,virtuális vadonná” alakult, ahol minden ember a másik prédájává válhat. A gyűlölet, az utálat és az irigység uralja ezeket a közösségi tereket. Az ember végre kiélheti ősi állati ösztöneit és újra törzsekbe szerveződhet. Eltűnnek a szabályok, eltűnik a civilizáltság. A véleménynyilvánítás szabadságának önkényes törzsi értelmezése a hatalmon lévő törzs tagjainak kizárólagos előjogává, kiváltságává változik. A populista hatalmak felemelkedésével pedig a többség zsarnoksága valósul meg.

A cancel culture következtében egyre inkább megszűnnek a viták, melyek helyét az érzelem alapú –vad- kommunikáció veszi át. A kettős mérce biztosítja, hogy az egykori szabadságjogok biztosításának fenntartsuk a látszatát. A véleménynyilvánítás szabadsága csupán a szekértáborok immanens részét fogja csupán képezni. A társadalom, amelyet igyekeztünk a szolidaritásra és az építkezésre nevelni, menthetetlenül zuhan vissza az őskorba. Az illúziók, élethazugságok és a kettős mérce fenntartásával nyugtatjuk magunkat, hogy nem mi gondoljuk rosszul, nem mi zárkózunk el a viták elől, nem mi vagyunk azok, akik korlátoznak, hanem a másik. Az igazság az, hogy mindenki hibás. Mindenki hibás a cancel culture-ért, a kettős mércért, az illúziókért és a társadalom élethazugságaiért. Kényelmes a kultúranélküliség, kényelmes az individuális, induktív gondolatiság, kényelmes maga a gondolkodás és empátia hiánya. Henrik Ibsen, a Vadkacsa című drámája társadalmi szinten elevenül meg a 21. században.

1. 11. cikk – A véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadsága | European Union Agency for Fundamental Rights (europa.eu) (letöltés ideje 2021. 04. 09.)

2. Index – Belföld – El kell tűrniük a katolikusoknak az álpapot (letöltés ideje 2021. 04. 09.)

3.  Index – Belföld – Ha a katolikusok határozott véleményt fogalmaznak meg, tűrjék a kritikát (2021. 04. 09.)

4. 6/2021. (II.19.) AB határozat

5. Index – Futball – Futball – Gulácsi Péter bejegyzése a külföldi sajtóban is téma (2021. 04. 09.)