Belső képzés Bakó Eszter pszichológussal
A világjárvány következményeként az egyetem mellett ideiglenesen a Politológus Műhely is az online térbe költözött. A szervezet történetében első belső képzésünket tartottuk meg az interneten Bakó Eszter pszichológus közreműködésével. A vendégünk sok hasznos tanáccsal látott el minket afelől, hogy miként érdemes kezelnünk a kialakult szituációt. Ezek mellett pedig általánosabb, szakterületét érintő kérdéseket jártunk körbe.
Miért az alapítvány formát választottad a munkavégzéshez?
Én magam kollégista voltam, és ott kialakult egy aktív és motiváló közösség. Korán kiderült, hogy elég szűk keretei vannak annak, hogy valaki pszichológusként azt és úgy csinálja, amit és ahogy szeretné. Ezért saját intézetet alapítottunk, ami az elején „csak” egy lelkes kezdeményezés volt azzal a céllal, hogy segítséget nyújtsunk olyan, nem klinikai problémákkal küzdő embereknek, akiknek szüksége van pszichológiai tanácsadásra, de például nincs meg a szükséges anyagi fedezetük annak finanszírozásához. Ezért karitatív tevékenység keretében elkezdtünk segítséget nyújtani. Most májusban lesz tíz éves a szervezet, és mára az Alapítvány munkahely lett, 10 pszichológus dolgozik együtt szakmai közösségként, és azon vagyunk, hogy társadalmi célokkal foglalkozó gazdasági szervezetként talpon tudjunk maradni és fejlődjünk is. Ez nagy kihívás, de kreatívak vagyunk.
Milyen egy átlagos beteg?
Nincs olyan, hogy valaki teljesen egészséges lenne, viszont az nagy biztonsággal pszichésen egészségesnek tekinthető, akire igaz a freudi „dolgozni és szeretni” emberi szükségleti dichotómia. Sokféle emberrel dolgozom, például egyetemistákkal, akiknek teljesítmény
szorongása van, párkapcsolati problémákkal küzdőkkel, vagy kezdő munkavállalókkal, akik
önbizalmi, vagy önérvényesítési problémákkal küzdenek. Coaching tevékenységet is végzek, aminek érdekessége, hogy egyre több munkaadó kér fel rá. Szerencsére egyre többen tartják fontosnak a megfelelő a munkahelyi légkör kialakítását, vagy a munkavállalók önértékelésének fejlesztését, esteleg a munkájuk jelentőségének tudatosítását.
Hogyan épül fel egy kezelés és mennyi ideig tart a gyógyulás?
Aki belátja, hogy egy adott élethelyzetében elakadt, és segítséget kér, az jó úton jár. Idáig nem mindenki jut el. A pszichológiai tanácsadás – sok egyéb foglalkozáshoz hasonlóan – egy bizalmi műfaj. Általában személyes ajánlásnak köszönhetően jön el valaki, tehát egy olyan ismerőse, barátja révén, aki már járt nálam, vagy valamelyik kollégámnál, de persze néhányan random netes keresés révén találnak meg. Általában kisebb-nagyobb diszkomfort-érzet hoz el hozzám valakit. Amennyiben valaki úgy érzi, szeretné folytatni a beszélgetést az első alkalom után, akkor, van lehetősége a folytatásra, amennyiben az én kompetencia-körömbe tartozik a témakör. (Ha esetleg nincs így, akkor ajánlok valakit magam helyett.) Nagyjából 3 alkalom kell ahhoz, hogy átbeszéljünk egy kérdést vagy témát. Van, aki úgy érzi neki elég egy problémát átbeszélni, más szempontból rálátást szereznie magára, a helyzetére, vagy az egész életére. Azonban, ha valakinél mélyebb dologról van szó, például, ha elveszít valakit akkor annak feldolgozása egy sokkal hosszabb munka. Az első néhány alkalom arról szól, hogy átbeszéljük a témát, kicsit kikerüljön a kliens a komfortzónájából és ha úgy döntünk, hogy ezt érdemes folytatni, akkor kijelölünk egy mindkettőnk számára motiváló, ugyanakkor reális célt. Ez motiváló a páciensnek és nem mellesleg szakmailag is jó fontos, ha tudjuk mit szeretnénk teljesíteni, miért dolgozunk együtt. A célállítás már félsiker, mert akkor már kézzelfoghatóvá, artikulálhatóvá válik, ami előtte csak zavart, feszített, frusztrált, nyomasztott, vagy fájt. Ez az így szerzett kontroll már önmagában tud adni némi megkönnyebbülést. Ami az időintervallumot érinti, én azt a hasonlatot szeretettel használom, hogy ahogy egy virág sem egyik pillanatról a másikra nyílik ki, kell-minimum- egy évszak a látványos változáshoz. Akivel újonnan kezdünk együtt dolgozni, és az első ülések után úgy döntünk, hogy folytatjuk a közös munkát, akkor általában egy kb. 3 hónapos/ 15 alkalmas folyamatot szoktam megajánlani, az előbb említett közös célkitűzés medrében. Ez a későbbiekben tetszőlegesen meghosszabbítható, de fontos időnként visszacsatolni önmagunknak és egymásnak is arról, hogy hol tartunk. A lelki munka ugyanúgy befektetett időt és energiát igényel, és ugyanúgy idő szükséges az egyes mérföldkövekhez, mint bármilyen más területen, azonban mivel szabad szemmel nem-mindig- látható az eredmény, így fontos kialakítani egyfajta tudatosságot, hogy éberek legyünk a változásra bennünk és körülöttünk. Ez lendületet és önbizalmat ad a további feladatainkhoz is.
Mint pszichológus hogyan látod a mostani helyzetet, és miként reagálnak szerinted a magyarok?
Eleinte az embereknek két csoportja volt, sokan nem vették nagyon komolyan az egészet, megmondom őszintén én sem, azonban nagyon sokan már a legelső híreknél pánikban voltak. Ez volt a két általános reakció: a bagatellizálásra azért lehet mentség mert eddig erre nem volt példa, nem volt benne a világképünkben, hogy jöhet egy ilyen vírus. Jelenleg egy gyász folyamat, amiben vagyunk. A klasszikus értelemben vett gyász egy nagy változás az életünkben, elengedünk valamit, ami nem úgy lesz tovább, ahogy eddig volt. Ezek pszichológiai kifejezéssel veszteségek, azzal együtt, hogy a veszteség az élet természetes része. A veszteségélmény feldolgozásának első lépése a tagadás, nem tudjuk ésszel felmérni és elfogadni, ez egy emberi dolog. A következő része a düh, amikor egész egyszerűen idegesítő a kialakult helyzet és annak kisebb-nagyobb részletei. A következő fázis az alkudozás, ehhez tartozik a kijárási korlátozás, a #maradjotthon, a szájmaszk és minden más eszköz, amivel alkudozunk a helyzettel. A következő fázisa a depresszió vagy letargia, amikor tényleg rosszkedvünk lesz. Eszünkbe jutnak a bulik a kirándulások meg minden, amit terveztünk erre a félévre és ettől elszomorodunk. A következő pedig az elfogadás, elfogadjuk a szituációt és kialakítunk új szokásokat, másféle szemlélettel állunk hozzá. Minden téren ezek a folyamatok zajlanak le, ha veszteségről van szó. Hogy hogy reagálnak rá a magyar emberek? Egészen változatosan- hiszen emberek vagyunk, különbözőek. Valaki leragad az alkudozásnál folyamatosan megszegi a tilalmakat kiteszi magát veszélynek, olyan is akad, aki depresszív állapotba süllyed, hogyha mondjuk az egzisztenciája szűnik meg. Sok múlik azon, hogy egy ilyen beszűkült determinált helyzetben megtudjuk-e találni a lehetőségeket.
„Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra.”
-Charles Darwin
Ez szerintem ránk is igaz, mert rengeteg olyan ágazat szűnt meg, amire nem számítottunk, kénytelenek leszünk alkalmazkodni. De én úgy gondolom, hogy tágabb a cselekvési kör, mint amit jelenleg elsőre látunk.
A karanténban töltött idő kapcsán – milyen következményei lehetnek hosszú távon az egyedüllétnek?
Reményt adhat ha belegondolunk, hogy vannak, akik önkéntesen is választják (szerzetesek, remeték) az életforma szerű magányt, ennek is meg lehetnek tehát a maga szépségei. Sok múlik az adott ember élethelyzetén – a társadalmi krízishez hozzáadódhatnak a személyes krízisek. Ilyen például egy közelmúltban történt szakítás, a munkahely elvesztése stb. Nem mindegy tehát, hogy milyen lelki állapotban érte ez a váratlan helyzet az illetőt, magány és magány között is van különbség. Érdemes tartani a kapcsolatot a barátokkal, a közösségekkel, az online felületek jó lehetőséget nyújtanak erre. Az egyedül maradt emberek számára egyébként nemrég írtam is egy cikket. Ide kapcsolódik még, hogy a pszichológusok körében nagyon élénk segíteni-akarás indult el több online felületen. Ilyen például a Pszi Pont, a Lelki Egészségvédő Alapítvány oldala – mindenkit csak bátorítani tudok, hogy keresse fel ezeket az ingyenesen elérhető online felületeket, sok felajánlás van a pszichológusok részéről.
Milyen technikákkal tehetjük könnyebbé ezt az időszakot és miket ne csináljunk semmiképp sem?
Az, hogy milyen technikákat alkalmazzunk, nagy mértékben függ attól, hogy milyen emberről beszélünk, és hogy neki mi az érdeklődési köre. Talán arra könnyebb válaszolnom, hogy mi az, amit semmiképpen se csináljunk. A túlzott hírolvasást érdemes mérsékelni– nagyon fontos, hogy és mire kelünk és mivel fekszünk. Pláne a szorongóbb típusú ember hajlamos katasztrófa víziókat kiépíteni magának a helyzettel kapcsolatban, ami a lehető legrosszabb forgatókönyvet tudja a szemünk elé vetíteni, de legtöbbször ezeknek nincsen sok köze a realitáshoz. Csak megerősíteni tudom, – biztosan hallottátok már – hogy érdemes rendszeresen sportolni, hogy transzformálni tudjátok a feszültséget. Még az operatív törzs is jóváhagyta a szabadon való sportolást, úgyhogy találjatok ki valamit a közeletekben, de mindenképpen egy olyan helyet, ami nem egy helyi kirándulóhely, hanem ahol egyedül, vagy nagyon kevés embert látva a horizonton tudtok levegőzni, mozogni, egy kicsit. Ha belvárosi környezetben laktok, és nincs autótok, vagy biciklitek- hogy elérjétek az előbb említett természeti helyek valamelyikét-, akkor inkább az internetet ajánlom: biztosan ti is láttátok már mennyi youtube-ra feltöltött, vagy élőben közvetített edzés elérhető mostanában; különféle ízlésvilágok és preferenciáitok alapján válogathattok.
Azt vettem észre, hogy van a diákoknak egy csoportja, aki az „otthon nyaralunk, felszabadultunk, semmit teszünk, sorozatozunk szeptemberig” – életérzésnek adja át magát, ők valószínűleg ezt meg fogják bánni utólag. -Ha nem is a jegyek, hanem az eltékozolt idő miatt. A másik csoport meg az, akik még többet dolgoznak – számukra fontos, hogy megtartsák az egészségvédő tevékenységeiket (sportolás, olvasás, online egészségápolás – kinek mi). Fontos felhívnom a figyelmet arra, hogy a home-office- amiben most ti is vagytok- egyetemisták számára is lehet becsapós, túlzásokba is lehet esni, ilyenkor is lehet teljesítménykényszeres, aki amúgy is hajlamos rá.
A home office pszichológia szempontból előnyös tud lenni?
Érdekes dolog, mert eddig ez a cégeknek a rugalmasságát mutatta meg, ha megengedték az otthoni munkavégzést. Ez most másik helyzet, mert kötelező, kvázi parancs, sokszor emiatt teher a dolgozóknak. Sok ember került bele ebbe a helyzetbe úgy, hogy nincs otthon egy nyugodt élettere. A gyerekek osztoznak a szüleikkel a számítógépen, ehhez nagy önkontroll kell, hogy be tudják osztani az idejüket és mindenki el tudja végezni a saját dolgát. Az is igazi kihívás, hogy akkor feküdjünk le és keljünk fel, amikor amúgy is szoktunk, ne csússzon össze az éjszaka és a nappal. Léteznek inkább pacsirta, illetve bagoly típusú emberek. A pacsirták szeretnek inkább korán kelni, és a nap első felében hatékonyabbak, korábban térnek nyugovóra, a baglyok pedig az esti órákban éberebbek és produktívabbak, későn fekszenek és később kelnek. Ez persze egy skála, valamennyien valahol ezen helyezkedünk el, alapbeállítottságunk szerint. Ez azonban most egy különleges helyzet, hajlamosak lehetünk különösen „szétfolyni” benne. Fontos, hogy folyamatos párbeszédben legyünk magunkkal, lássuk, hogy hogy lenne jó a beosztás, tudjunk változtatni is, ha szükséges. Pszichológusként is új ez a szituáció, új technikák kialakítására van szükség, teljesen új világ nyílik meg nekünk is ezzel a járványhelyzettel.
Tanulásnál is figyelni kell arra, hogy mikor kell szünetet tartani. Nem tudunk hatékony lenni, ha le vagyunk fáradva, csak még nagyobb lelkiismeret-furdalást okoz, ha feleslegesen ültünk a könyv felett. Ne legyenek irreális elvárásaink magunkkal szemben, nem hatékony, ha órákig görnyedünk a laptop felett. Érdemes kialakítanunk magunk számára egy, a személyes beállítottságunkhoz szabott napirendet, tanulási elvet, és ahhoz tartani magunkat, amennyire csak lehet. A magunknak meghatározott keretektől persze el lehet térni, de segítenek a fókuszálásban és a pillanatnyi impulzusaink kordában tartásában, valamint abban is, hogy pihenjünk akkor, amikor valóban szükséges.
Hogyan kerüljük el, vagy kezeljük a konfliktusokat a bezártság alatt?
Alapvetően ennyire még nyaralás alkalmával sincs összezárva egy család, mint most. Ilyen helyzetet még nem élhettünk át a szeretteinkkel. Egy csoport alakulásának vannak fázisai, a család egy ettől nagyon eltérő egység, de vonhatóak párhuzamok. Középső fázis például, mikor viharzunk, összeütköznek egymással a szokásaink, beidegződéseink. Mindenki feszültebb, minden családtagunknak megvan a saját krízise. Tekintsünk inkább 2 lépés távolságból egymásra, tudnunk kell azt, hogy ez egy idegesebb, feszültebb időszak. Figyelnünk kell arra, hogy ki milyen fázisban van, így megértőbbek tudunk lenni így. Merjünk beszélni egymásnak az érzéseinkről, sok családban van ennek kultúrája, sokban viszont nincs. Fontos azonban, hogy lehetőség szerint ne fertőzzük egymást a félelemmel, mert ezzel átadjuk egymásnak a frusztrációinkat. Rejlik ebben a helyzetben egy nagy lehetőség is, annak ellenére, hogy egyben kihívást is jelent. Jut időnk egymásra, úgy ahogy eddig talán nem, van időnk pl. játszani, együtt filmezni, utána esetleg gondolkodni rajta, beszélgetni róla. Merjünk örülni dolgoknak, ezek abszolút konstruktív, feszültségoldó tevékenységek. A feszültség csökkenése által egyébként az immunrendszer is jobban működik.
Hogyan kezelheti a szervezetünk a helyzet negatív hatásait?
Ez minden értelemben egy új helyzet, nincsenek bejáratott technikák, de pont emiatt izgalmas is tud lenni. Mindenképp azt ajánlom, hogy a nektek tetsző platformon beszélgessetek. Online formában is lehet értelmes és hasznos társalgásokat folytatni, persze ez nem lesz ugyanaz. Nálunk (JóLÉlek) hetente van online esetmegbeszélés, ahol ahogy a nevéből is jön, átbeszéljük a heti tapasztalatainkat. Ez a járványon kívül is működött már élőben. Az elején én kicsit ódzkodtam tőle, hiszen nem lehetett tudni, hogy pontosan milyen is lesz, kinek mikor megy el az internete stb. De a kezdeti pozitív tapasztalatok jó alapot adtak, hogy a karanténban is könnyedén tudjuk a kapcsolatot tartani. Beszélgessetek, most van idő igazán ötletelni. Minden csapatnak, közösségnek más működik, a fontos, hogy ne támasszatok magatokkal szemben túl magas elvárásokat, nem baj, ha kicsit más lesz egy ilyen online összejövetel mint máskor, ha valami furcsa, vagy még szoknotok kell a hangulatát. Ha már komfortosabb lesz ez az új, online közösségi platform, akkor ráértek produktívak lenni. Eleinte az is segít, ha pusztán megosztotok egymással tapasztalatokat. Sokat lehet egymástól tanulni, kinek éppen mi megy könnyebben.
Milyen hatással lehet a társadalomra a járvány, át fogunk értékelni bizonyos érintkezési formákat?
Szerintem igen, de félreértés ne essék, nem gondolom, hogy ezt megérdemeltük, nem gondolom, hogy ez most „jó”, ami van. Korábban – a vírus előtt – társadalmi túlhajszoltságból fakadó személyes túlhajszoltság, az örök mókuskerék volt az egyik fő ok, ami miatt gyakran felkerestek emberek. A munkahelyi vagy párkapcsolati kiégés ellen szinte állandó tudatosság kellett, hogy minden fontos dologra legyen időnk és kevesen éltek egy olyan életet, amivel szívük mélyén elégedettek voltak. A folyamatos fogyasztás és produktivitás társadalmában éltünk eddig. Ehhez kapcsolódik a közösségi oldalak hatása. Állandóan láttuk a többi ember milyen szép helyen nyaralt, milyen menő dolgokban vett részt, mekkora háza, milyen autója és szép párja van. Mindeközben a valódi kapcsolatainkra nem jutott elég idő, és hajlamosak voltunk alulértékelni azt, ami a miénk. A lényeg, hogy tudjunk örülni a körülöttünk lévő dolgoknak, a legkisebbeknek is. Érdemes a hálaadást beiktatni a napi -mentális- tevékenységeink közé. Ez az eredetileg vallásokból származó művelet, jó hatással van a mentális egészségünkre, mert a lehetőségeinkre, életünk értékeire irányítja a figyelmet, ily módon tágítva perspektívánkat, és segít új ablakokat nyitni egy beszűkült helyzetben is. Semmi sem magától értetődő, amink van. Az eddigi értékrendünk valamelyest minden bizonnyal át fog ezzel kapcsolatban rendeződni.
Ide kapcsolódik egy régóta ismert, de általam újonnan felfedezett idézet:
„Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.”
– Simone Weil
Nem vagyok és nem is próbálok jósnő lenni, de remélem, hogy a sok rossz közt – a járvány és gazdasági visszaesés közepette – legalább ennyi haszna lesz ennek az egésznek, hogy ezek után jobban át fogjuk élni az életünket.
Tudnál olyan olvasmányt javasolni, legyen az szakirodalom vagy szépirodalom, amit ebben a helyzetben érdemes lenne elolvasni?
Igen. Az egyik ilyen könyv Victor Frankl-től a „Mégis mondj Igent az életre”. Frankl híres pszichoterapeuta volt, aki a holokauszt idején megjárta a koncentrációs tábort, ahol elvesztette a családját és várandós feleségét. Mindezek után egy olyan döntési helyzetben került, amiben rájött – és most tőle idézek szabadon – , hogy most vagy felakasztja magát, vagy pedig rálel az élet értelmére. A könyv a koncentrációs táborban szerzett „élményeiről” szól. Leírja, hogy a tábornak a realitásában mik voltak azok a döntési helyzetek, amikor engedhetett volna annak, hogy elsodorja a kétségbeesés a szomorúság és a tehetetlenség, és hogy ő hogyan tudta felfedezni a táborban az élet értelmét. Később erre alapozta a logoterápia nevű pszichológiai iskoláját.
A helyzet, amiben jelenleg vagyunk, azért közel sem hasonlítható a náci diktatúrához, de abban az értelemben, hogy tőlünk is sok mindent elvettek, mi is determinálva vagyunk. Sokat segít ez a könyv abban, hogy hogyan tudjuk felfedezni céljainkat, majd tudatosítani azokat. Ezek egy ilyen beszűkült helyzetben kiutat jelentenek. Nagyon hiteles és inspiráló írás.
Amit még ajánlani tudok az Edith Eva Eger-től a „Döntés”. Ő egy a 90-es éveiben járó, szintén a holokausztot megjárt pszichológus.
A Döntés és a Mégis mondj igent az életre, nem nyomasztó írások. Éppen ellenkezőleg. Számomra hihetetlen és paradox, hogy mind a kettőben mennyire reményteljes az, hogy észre lehet venni a legkétségbeejtőbb helyzetekben is az életet és a lehetőségeket.
Van valamilyen időkorlátja ennek az egésznek, amit kibírunk ebben az állapotban. Hogy ha egyszer hozzászokunk akkor tudunk így élni utána is?
A véleményem az, hogy az ember rengeteg mindent kibír, sokkal többet, mint amit feltételezünk magunkról. Nyilván ez egy nehéz helyzet, de ha belegondolunk a fent említett diktatúrákban, őseink sokkal embert próbálóbb dolgokat is túléltek. Hogy valamit évekig is ki lehet bírni arra ők a példák. Van egy ilyen szemlélet a pszichológián belül, amit úgy neveznek, hogy transzgenerációs szemlélet. Arról szól, hogy többségében tudattalan mintákat hozunk át a felmenőinktől, átéljük is azokat, majd jó eséllyel mi is tovább is adjuk. Ezek van, hogy tehertételek, azonban máskor erőforrások is számunkra. Az elmélet szerint mi mindannyian túlélők leszármazottai vagyunk, hiszen az őseink között voltak, akik háborúkat, diktatúrákat, éhínségeket, járványokat éltek túl. Lehet, hogy jórészt tudattalanul, de bennünk élnek a túlélési minták, amiből meríthetünk.
Nyilván az a cél, hogy a legegészségesebben és mentálisan a legerősebben kerüljünk ki ebből. Nem szabad abba belelovalnunk magunkat, hogy ez egy börtön, továbbra is van egy mozgásterünk. Mehetünk boltba, sportolhatunk, járhatunk a szabadba, lehet szórakozni a családtagjainkkal, lehet terveket szövögetni, tudunk beszélgetni a barátainkkal, akár remek könyveket tudunk olvasni. Viszonylag ez egy sokáig kibírható állapot, de nyilván azért vagyunk ennyire fegyelmezettek és maradunk otthon, hogy ez a „nyavalyás” betegség minél hamarabb véget érjen.
Amikor visszatérünk a rendes kerékvágásba, esetleg fog-e gondot okozni az újra beilleszkedés?
Nem voltam még én sem ilyen helyzetben, számomra is izgalmas, hogy milyen lesz, ha ezután mindent be akarunk majd pótolni. Biztos vagyok benne, hogy lesznek, akik nagyon nagy túlzásokba fognak esni, és szeretnék magukat kárpótolni azért, amit az élet „elvett” tőlük és akkor majd indulhat a buli, az ivászat és társaik. Nyilván én is tisztességesen meg fogom ünnepelni, ha vége lesz, de azért érdemes ilyenkor is észnél lenni. Változó, élethelyzettől függ, hogy kinek mennyire fog ez gondot okozni. A munka szempontjából: valószínűleg egy vállalkozónak nehezebb lesz újra felpörögni, főleg, ha teljesen más gazdasági viszonyok lesznek, de még ha nem is lesz, újra fel kell építeni az ügyfélkört. Szerintem az egyetemistáknak vagy bármilyen iskolásoknak szerencséjük van, mivel ott azért adottak az emberek és a keretek. Ott vannak a tanárok, a diáktársak, be kell járni órára, egyetemi bulik stb. Szóval szerintem ennek a korosztálynak nem fog akkora gondot okozni, inkább még jobban fogják értékelni egymást. Másoknál – ide tartoznak a vállalkozók is – viszont sokkal nagyobb lesz a bizonytalanság, sokan akármennyire is akarnak most a lehetőségekhez képest megújulni.
Tudnál jó tanácsokat adni a memória fejlesztésére?
A rövid távú memóriának van egy figyelmi kapacitása, ami mondjuk egy adottság, hogy hány elemet tud megjegyezni, erre többféle teszt is van. Vannak egyéni különbségek, azonban vannak átlagos intelligencia-szintű emberek, akik körébe zömében tartozunk. Ők hasonló elemszámot tudnak megjegyezni egyszerre. A tanulás a hosszú távú memóriával áll inkább összefüggésben. Vannak külön tanulási módszertanok, amik segítik az emléknyomoknak a megszilárdulást. A tanulásnak van két szintje, az egyik a felismerés, a másik pedig a sokkal mélyebb felidézés, ez egy strukturáltabb változata az információk feldolgozásának, ami hosszabb ideig tart, de nyilván sokkal jobban megmarad. Sokszor látom vagy hallom, hogy akik tanulnak és mégis vizsgakudarcot élnek meg, azok olvasgatják a könyvet, de valahogy mégsem jegyzik meg. Sokszor az ilyen írásos dolgokat, mint szókártya vagy a „mind-map” alulértékeljük magunkban, kisiskolás dolognak tartjuk. Pedig fontos, hogy többféleképp legyen bennünk átdolgozva az anyag. Az olvasás az sokszor önmagában nem elég, mivel az csak egy passzív feldolgozás. Az ilyenfajta kudarcoknak is nagyon sokszor az az oka, hogy az illető nem jó tanulási módszert alkalmaz.
JóLÉlek Pszichológiai Alapítvány oldala: http://www.jolelekalapitvany.hu
Bakó Eszter szakmai oldala: https://www.facebook.com/bakoeszterpszichologus/
Bakó Eszter és kollégái további cikkei:
https://pszichoforyou.hu/4-erot-ado-gondolat-viktor-frankl-nyoman/
Szerzők: Balázs László, Buka Dávid, Kaló Eszter, Morris Kristof Park, Papatyi Balázs, Seress Viktor, Sugár Kristóf
Szerkesztette: Buka Dávid
Nincs hozzászólás