Szilágyi Sára

Szuverenitás: a sok jelentéssel bíró ügy

Esszé Neil MacCormick A szuverenitásról és a posztszuverenitásról c. munkája alapján

 

A szuverenitás definíciójával egy politológus hallgató hamar megismerkedik, ez azonban általában csak lebegő fogalom marad. MacCormick írása arra ébresztett rá, hogy talán érdemes volna tüzetesebben megvizsgálni a szuverenitást kommunikációs szempontból is. A közbeszédnek ugyanis ugyanúgy fontos eleme a szuverenitás, mint a nemzetközi politikai térben történő csatározásoknak. Az Európai Unió intézményrendszeréről folytatott viták ugyan távol állnak az állampolgároktól, a pártok EU-hoz és annak intézményrendszeréhez fűződő viszonya mégis meghatározza mindennapi kommunikációjukat, kampányaikat. Jól csengő EU párti vagy éppen azt ellenző pártszlogeneket használnak fel a választók mobilizálására. A tézisem tehát az, hogy a szuverenitás és annak különböző ágensei állandóan jelen vannak az EU-tagállamok pártjainak kommunikációjában. A különböző rövidtávú issueknak köszönhetően pedig a szuverenitás kaméleon módjára változtatja a színét és kap különböző értelmezéseket.

„Issue” vs. „Cause”

Az ügy olyan téma, ami tartósan jelen van a nyilvánosságban, a verbális megnyilvánulások visszatérő eleme. A szuverenitás azért nem tekinthető egyszerű issuenak, mert hosszútávon képezi a politikai közösség identitásának a részét. A szuverenitás azonban több kérdést is magába foglal: Magyarországon a rendszerváltás utáni első 15 évben fő eleme volt az Európai Unióhoz való csatlakozás, majd a migrációs válság alatt a „kötelező-kvótaként” emlegetett uniós döntéssel történő szembe helyezkedés. De példaként felhozható a Brexit is, amely a támogatók álláspontja szerint a brit szuverenitás visszaszerzésének kulcslépése volt. Ezek a rövidtávon előtérbe kerülő témák már sokkal inkább nevezhetők issuenak, míg maga a szuverenitás inkább a causeok csoportjába sorolható. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a szuverenitás kérdése minden EU tagállam, minden pártjának elkerülhetetlenül eleme. Elég csak arra gondolni, hogy az európai parlamenti választáson rendszerint azok a pártok indulnak, akik az országgyűlési választáson is versenybe szállnak egymással. Issue ownereket a szuverenitás fentebb említett altémáinál határozhatunk meg. Így például a „kötelező kvóta” esetében a Fidesz-KDNP-t, míg a Brexit ügyében a Konzervatív Pártot.

Szuverenitás a gyakorlatban – az uniós integráció

Az Európai Integráció tényleges kifejlődését a második világháború utáni időszakra tehetjük. A katonapolitikai együttműködés hamar gazdasági integrációhoz vezetett, az 1970-es évektől pedig folyamatosan jelentek meg az új szakpolitikák az európai politika színterén. A túlcsordulás hatására a tagállamok hajlandóvá váltak a szuverenitásuk egy részét feladni a politikai elvek harmonizálása érdekében. Ezzel párhuzamosan foglalta el a szuverenitás jelenlegi helyét a causeok körében, és kezdte el meghatározni az európai pártok identitását, politikai kommunikációjának irányait is.

Magyarország részvétele az Európai Integrációban jóval később, csak a rendszerváltás után alakult ki. A szuverenitás egy részének feladása azonban nem volt új keletű dolog, a Szovjetunió „baráti országaként” a Politikai Bizottság és az azt kiegészítő szervek nem rendelkeztek főhatalommal, meg kellett felelniük a szovjet vezetés elvárásainak. Az Európai Unióhoz való csatlakozásról Magyarországon konszenzus volt – ez alól csak a radikálisok jelentettek kivételt –, politikai napirendre olyan témák kerültek, mint a Brüsszelhez fűződő viszony, valamint a szuverenitásváltozás értékelése. 16 év elteltével ez a tendencia nem változott, mindössze meg-megjelentek az ezt kiegészítő issuek, amelyek segítenek nekünk meghatározni egyes pártok szuverenitás-képét is. Az európai integrációhoz való csatlakozás szuverenitásvesztéssel jár, ez a tény általában vitán felül áll, más kérdés azonban, hogy e jelenséget akadályként vagy lehetőségként értékelik a politikai aktorok. Ennél a pontnál fontos elkülöníteni egymástól két, a szuverenitás feladásának értékelésére jelentős hatással bíró integrációs elméletet: a föderalizmust és a kormányköziséget. Míg előbbi lényegében egy szuverén, egységes, politikai alapokon nyugvó Európai Unió létrehozását támogatja, addig utóbbi az egyesülést inkább egy nemzetközi kapcsolatrendszerrel azonosítja, amelyet önérdekeiket hatékonyan érvényesítő szuverén tagállamok alkotnak. A két integrációs elméletet nem lehet ideológiai oldalakhoz rendelni, az az állítás azonban megállja a helyét, hogy a jobboldali pártok általában a kormányköziség mellett sorakoznak fel – a szuverenitásuk megőrzését összekapcsolva a nemzeti identitás hangsúlyozásával is. Ennek az azonosságtudatnak az ellenpárja a jóval fiatalabb európai identitás fogalom, amely közbeszédben tartása már önmagában utal arra, hogy az „európai pártok” szemében a szuverenitásnak nem az elvesztése, sokkal inkább összegyűjtése történik egy nagy olvasztó tégelyben, amely akár az Európai Egyesült Államok is lehetne.

Mielőtt a szuverenitás különböző issueit vesszük sorra és figyeljük meg a pártok kommunikációjában elfoglalt szerepüket, fontos különbséget tennünk a jogi és politikai szuverenitás között. MacCormick meghatározása szerint előbbi a „jogalkotás bármilyen jogi korlátozástól való mentessége”, utóbbi egy olyan testület, amelynek „az állampolgárok feltétel nélkül alávetik magukat”. Míg a politikai szuverenitás definíciójának könnyen lehet negatív értelmezése is, addig a jogi szuverenitást kézenfekvő a nemzeti érdekek védelmében, az Európai Unió bírálatára felhasználni. Éppen ezért használja ez utóbbi meghatározást kommunikációjában többek között a Fidesz-KDNP is, amely azzal érvel, hogy „Brüsszel elveszi a magyar nép döntési szabadságát”. A politikai kommunikáció lényege a választók meggyőzése, jelen esetben egy Európa-ellenesség kialakítása és fenntartása azok körében is, akik egyébként nem érdeklődnek a nemzetközi politika iránt, sőt akár a belpolitika iránt sem.

Hierarchia – ki is a főnök?

A jogi alárendeltség egyébként igaz, hiszen a részes tagállamoknak el kell fogadnia az Unió alapító szerződéseit mint elsődleges jogforrást, valamint az Alapjogi Chartát. Ezentúl pedig az uniós rendeletek, határozatok is kötelezettségeket fogalmaznak meg, amelyeknek ugyan a kikényszerítési mechanizmusa kérdéses. A „kötelező kvóta” esetében ezt az alkotmányos kiskaput használta ki Lengyelország és Magyarország. Mindezt kiegészítve azzal a kommunikációs bravúrral, mely szerint vannak olyan kérdések, amelyekben az Unió nem veheti el tagállamainak döntési jogát.

Az uniós jog és a keretszabályok elsőbbségét a 2010 utáni magyar ellenzéki pártok mint alkotmányos védelmi hálót értékelik. A baloldali ellenzéki pártok szerint azért van rájuk szükség, mert a domináns pártrendszerben a Fidesz-KDNP az ország belső szuverenitását tekintve annak egyedüli birtokosa volna. A kormánypártot bírálók igyekeznek jó viszonyt ápolni az EU-val, és azt kommunikálni a választók felé, hogy az Uniós szervek sem támogatják a magyar belpolitikai változásokat. Ebből lényegében azt a következtetést vonhatjuk le, hogy hazánk baloldali pártjai engedékenyebbek a szuverenitás feladásával kapcsolatban, sőt alkotmányosságunk biztosítékát látják benne. Itt fontos megjegyezni továbbá azt is, hogy a baloldali pártok esetében a szuverenitás szorosan összefonódik a jogállamisággal. Meglátásuk szerint biztosítani kell az alkotmányos szervek egymástól való függetlenségét, és meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy egymást valóban ellenőrizzék. Mindezt ki kell egészíteni továbbá a nemzetközi intézményekkel, amelyek szintén biztosítják az emberek számára jogaik érvényesülését, illetve azok sérelme esetén az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulhatnak.

Azt láthatjuk tehát, hogy hiába van pontosan meghatározva a szuverenitás fogalma, annak értelmezése mind az EU-tagállamokban, mind a különböző politikai pártok retorikájában máshogy jelenik meg. A szuverenitásnak rengeteg felhasználási módja van attól függően, hogy milyen issuet akar egy adott politikai erő kiszolgálni vele. Amíg van nemzetközi politika, Európai Integráció, addig ez a cause nem fog eltűnni a közbeszédből, alakváltásait pedig még sokáig kísérhetjük figyelemmel.